Egység, 2001 (43-46. szám)

2001-01-01 / 43. szám

Egység a gyerekek rámutatnak van itt táb­­la? Igen - hangzott a válasz. Mutassa­­tok rá a székre - a gyerekek rámutat­­nak van itt szék? Igen. Mutassatok rá Istenre - a gyerekek nem mozdul­­nak tehát van Isten? Nincs. Mire fel­­áll egy zsidó gyerek és azt mondja: Szeretném folytatni tanár úr. Mutassa­­tok rá a tanárra - a gyerekek rámutat­­nak - van itt tanár? Igen. Most mutas­­satok rá a tanár eszére - a gyerekek nem mozdulnak - tehát van a tanár­­nak esze? Istent azért nem láthatjuk, mert nincs ehhez megfelelő “eszközünk”, ám érezni, érezhetjük az isteni jelenlé­­tét. A Sulchán Áruch Orách Chájim első fejezete idézi (Zsoltárok 16:8.): ״Siviti Hásém lönegdi támid” - Kép­­zeljük mindig magunk elé Istent! Ez mit jelent? Azt, hogy elmélkedjünk Róla, pl. milyen lehet O, milyen tulajdonsá­­gokkal rendelkezhet, hogy képes volt megteremteni ezt a Világot? Ha így teszünk, akkor előbb-utóbb az eszünk­­kel fogjuk “látni” Istent, mert ésszel olyasmit is lehet látni, amit a fizikai szemünkkel képtelenek vagyunk. Azonban, ha belegondolunk, Isten nagyon is megnyilvánul számunkra. Ha az ember csak körbenéz, láthatja mind­­azokat a csodálatos dolgokat, melyek körülvesznek bennünket. Ezekben is megláthatjuk Istent. Ha elgondolko­­dunk azon, milyen ■óriási csoda az, hogy minden nap feljön a nap és le­­megy, utána ugyanígy a hold és más­­nap újra megtörténik mindez, ez olyan dolog amin érdemes elcsodálkozni. Miért nem csodálkozunk mégis? Azért, mert mindezt már megszoktuk. Az a baj, hogy mindezt már természetesnek vesszük. Nagyon szépen fogalmazza ezt meg a Cháchám Cvi (Responsum, 18. fej.), mikor azt mondja: ״A termé­­szét állandó csoda”. Egy olyan dolgon, ami csak egyszer fordul elő, azon eleső­­dálkozunk, ami többször fordul elő, azon kevésbé, míg ha valami állandó­egyszerű én valami sokkal szellemibbet és szebbet akarok adni neki, akkor megint nem jött létre semmiféle kap­­csolat. Valójában hálásak lehetünk Isten­­nek hogy kinyilvánította akaratát, mert ha ezt nem tette volna, magunktól nem lennénk képesek kapcsolatba kerülni Vele. A chászidizmus magát a micuá'szót is kétféleképpen értelmezi. Egyfelől a micuá a ״cáu" (parancs) szóból szárma­­zik, másfelől egyesülést, kapcsolatot is jelent (ahogyan a Talmudban előfordul sokszor acáutá szó - ld. Kidusin 63a.). A micuák, a parancsolatok által lehet kapcsolatba kerülni Istennel. Azzal, hogy megtesszük Isten akaratát, már kapcsolatba is kerültünk vele. Miért nem nyilvánul meg Isten a teremtményei előtt, miért nem láthatjuk Őt? Fizikai szemünkkel csak fizikai dolgo­­kát láthatunk. Istennél sokkal egyszerűbb dolgokat sem láthatunk. Fizikai szemünk nem látja pl. a logikát. 2+2=4. Ezt nem vagyunk képesek látni. Az eredményt talán igen, hiszen be lehet mutatni 2+2 fizikai tárggyal, hogy valóban 4 fizikai tárgy lesz belőlük, de magát a logikát nem láthatjuk szemünkkel. Vagy néz­­zünk egy ennél még finomabb dolgot, a szerelmet. Ezt se láthatjuk a szemünk­­kel, ezt vagy érzi valaki a szívében, vagy nem. Lehet, hogy a szerelem különbö­­ző megnyilvánulásait láthatjuk, de ma­­gát az érzést nem. Még kevésbé láthat­­juk Istent. Eszembe jut az a történet, ami a harmincas évek Szovjetuniójában ját­­szódik, amikor megpróbálták kiirtani az istenhitet az emberekből. Egy tanár be akarta bizonyítani, hogy Isten nem lé­­tezik, ezért a következőt mondta az osztálynak. Mutassatok rá a táblára -vele, mert bármit mondanak vagy éne­­kelnek, az az ő világában semmit sem ér. Vegyük pl. Einstein-t mint nagy bölcset. Hát milyen játékot tudnak a gyerekek készíteni, vagy eljátszani, ami igazán érdekelni fogja őt? De abban a percben, hogy a bölcs odafordul az egyik gyerekhez és kér tőle egy ceru­­zát, egy papírt vagy egy pohár vizet, akkor egy óriási megtiszteltetés lesz a gyereknek, hogy ez a nagy bölcs tőle kért valamit és ő képes ezt teljesíteni és ezáltal kapcsolatba kerülni vele. Természetesen, ha a bölcs ezt nem kéri, csak bejön az óvodába a gyere­­kék pedig odafutnak hozzá, az egyik, kezében ceruzával, a másik, kezében papírral, a harmadik, egy pohár vízzel, a bölcs számára ez mind érdektelen lesz és bárhogy igyekezzenek a gyere­­kék nem tudnak igazán hasznára len­­ni. Az Istennel való kapcsolatteremtés ugyanilyen. Isteni parancsolatok nélkül olyanok vagyunk, mint az az óvodai vagy bölcsődés gyerek, aki próbál va­­lami okosat mondani Einsteinnek, de természetesen semmi olyat nem tud, ami Einsteinnek tetszene, vagy megfe­­lelne. Mindeközben azt se felejtsük el, hogy a bölcsődés gyerek és Einstein között nincs végtelen távolság, mint köztünk és Isten között. Hiszen Einstein is volt egyszer kisgyerek, és a kisgyermekből is lehet majd Einstein, mégis jelen pillanatban olyan nagy a távolság a kisgyerek és Einstein között, hogy a gyerek magától nem tud létre­­hozni kapcsolatot Einsteinnel. De vég­­télén a távolság a teremtmény és a Teremtő között. A teremtményből so­­sem lesz teremtő. Ha jobban belegon­­dőlünk, bármi, amit mi el tudunk kép­­zelni, ami a legszebb és legfinomabb ebben a világban, egy éneklés, egy meditáció, sokkal viccesebb lehet Isten­­nek, mint amit egy óvodás gyerek ját­­szik vagy mond, mint “nagy bölcsessé­­get” Einsteinnek. De abban a pillanatban amikor Is­­ten odafordult hozzánk Sinai hegyen és azt mondta: kérem tegyétek fel a tfillint, tartsatok Szombatot, egyetek kósert, ezzel megvan az az út, amin keresztül kapcsolatba tudunk kerülni Istennel. Ugyanúgy, ahogy a gyerekek is kapcsolatot tudtak létesíteni a nagy bölcsei. Mi van akkor, ha a gyerek a pohár víz helyett inkább énekelni szeretne egy szép dalt, mert az sokkal szellemibb? Akkor megint ugyanott vagyunk, a Bölcs ott fog állni és nem érti, mit akar tőle a gyerek ha egyszer ő vizet kért. Abban a pillanatban, hogy az ember azt mondja: Isten ezt kérte, de ez túl Rád is vár egy könyv a Festi Jesivában A heti előadásokon túl, tanulási lehetőség személyes tutorral. További információ Köves Slómonál (06-30) 236 2369 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom