Egység, 2001 (43-46. szám)
2001-10-01 / 46. szám
Miért gyermekként jövünk a világra? Sokak fejében megfordult már a gondolat: nem volna-e könnyebb, ha nem gyermekként, hanem önmagáról gondoskodni képes, minden képessége teljes birtokában lévő felnőttként jönnénk a világra? A gyermekkor azonban egyben gyönyörű lecke is; a gyermek mindénekelőtt őszinte és ártatlan, s ez az ártatlanság az élet alapja. Ha felnőttként születnénk, rögtön készen az élet küzdelmeire, hogyan éreznénk át a gyérmekkor varázslatosságát? Sose volna módunk saját tágra nyilt szemünkkel, elfogulatlanul, előítéletek nélkül fölfedezni az életet. A gyermekkor lehetőséget ad nekünk, hogy mielőtt a földre kényszerülnénk, a magasba szárnyalhassunk. Mire gondolunk, mikor látjuk, hogy a gyermek kezét anyja felé nyújtja, s követi, bárhová megy is? Nekünk térmészetesen már nincs szükségünk rá, hogy bárki is kézen fogva vezessen minket. A gyermek befogadókészsége, védtelensége és egyszerű hite azonban egy nagyon mély és tiszta helyről fakad: a lélek színtiszta lényegéből, amely képes befogadni azt is, ami túl van önmagán. Felnőttként szeretünk arra gondolni, hogy mi irányítjuk a dolgokat. Végül is éveket töltöttünk elveink fejlesztésével és elménk köszörülésével. De vajon mi alapvetőbb: a felnőtt intellektusa, vagy a gyermek ártatlansága és hite? A felnőtt reményeinek és várakozásainak határa van; a gyermek álmodozik és ámul-bámul. Ugyanez érvényes a tanulásra is: a gyermek agyát nem ködösíti el a felnőtt önzése, aki csak azzal törődik, hogyan hasznosíthatja Ő maga a tanultakat. A gyermekek tanításában nagyon fontos lelkűk, hitük és őszinte kíváncsiságuk kiművelése. Ellenkező esetben az általunk adott információk tévútra kerülnek, s ahelyett, hogy lehetővé tennénk a gyermek számára, hogy átjárja az Örökkévaló s az Ő világa iránti áhítat és tisztelet, arra késztetjük, hogy mindent elemezzen és kategorizáljon. Gondoljunk csak a gyermekre, aki előszőr látja a Grand-kanyont. Mi a fontosabb: hogy áhítattal magába szívja a látványt, s eltűnődjön azon, mire is utal minden, vagy hogy egy szekérderéknyi adatot és statisztikát zúdítsunk rá? Gyermekkor: az élet hajnala A szülők szíve gyermekeikben tér vissza. - Máláchi 3:24. A gyermek ártatlan hite ráérez az Örökkévaló egyszerű leglényegére.- A Rebbe ember egyszerű befektetésként kezeli a gyerekkort és a taníttatást. Statisztikusok még azt is kiszámították, hogy egy ember mikorra ״hozzá be” a neveltetésére és oktatására fordított összeget. Az, ahogyan a gyerekeket látjuk, nagyon hasonlít arra, ahogyan magunkat szemléljük. Ha elsősorban anyagi jólétünk érdekel, a gyermek esetleg zavaró körülménynek tűnhet, megzavarja a magunk hasznára gondosan kiépített világunkat. Ha azonban nem feledkezünk meg mindarról, ami életünkben áldott - vagy legalább is keressük azt - a gyermek kíváncsisága és elevensége gazdagít minket, és a legnagyobb örömök forrása. A REBBE SZAVA Rabbi Mcnachcm M. Schneerson Nem az a lényeg, hogy mi minek látjuk a gyermeket, hanem az a rendkívül fontos, hogy megértsük, mi is valójában. Míg a felnőttet az ember és a társadalom formálja, a gyermeket az Örökkévaló. Ártatlansága, kíváncsisága és tisztasága folytán a gyermek közelebb áll az Örökkévalóhoz, mint a felnőtt. Ilyenformán tehát a gyermeki lét nagy titka nem az, hogy gyermekeinknek sokat kell tanulniuk tőlünk, hanem az, hogy nekünk kell sokat tanulnunk gyermekeinktől. Egy kisfiú egyszer az iskolából hazajőve egyenesen a nagyapjához futott, és sírva fakadt. Mikor a nagyapja megkérdezte, miért sír, azt felelte, hogy az imént tanulta az iskolában, hogy az Örökkévaló megmutatkozott Ábrahámnak. - És azért sírok, mert nekem nem mutatkozott meg. A Rebbének sosem volt gyermeke, mégis minden gyermeket a sajátjának érzett és mindig különös figyeimet szentelt a fiatalok szükségleteinek és tehetségének. 1989-ben Brooklynban meghalt egy fiatal, rákos apa; feleséget s gyermekeket hagyott maga után. Halála előtt levelet írt a Rebbének, amelyben arra kérte: imádkozzon a gyermekekért. Nem sokkal az apa halála után mintegy tízezer ember gyűlt össze a zsinagógában, hogy meghallgassa a Rebbe beszédét. Mielőtt belekezdett, a Rebbe megkérte a titkárát, hogy menjen el a három árváért, s megvárta, míg elhozta őket. Attól a naptól kezdve e gyerekek mindig részesültek ebben a külön megtiszteltetésben, ebben az atyai gondoskodásban, amelyről a Rebbe tudta, milyen döntő fontosságú a gyermekék lelki fejlődése szempontjából. Mi a gyermek? Van-e felemelőbb, derűsebb látvány, mint egy új játékával játszó gyermek? Mindannyian láttunk már kíváncsi kisdedet, amint ide-oda rázza a játékszert, fejjel lefelé fordítja, sőt néha meg is kóstolja. Százszor is voltunk már talán tanúi efféle jelenetnek, de talán sose láttuk igazán. Mi hát a gyermek? Amit magunk előtt látunk, a legértékesebb ajándék, amit az Örökkévalótól kaptunk: egy új élet, tiszta, mint a szűz hó. Szüleinek megadatott, hogy táplálják, óvják, tanítsák, hogy a gyérmekből tisztességes és alkotó ember váljék. A gyermek minden tulajdonságának oka van és mindet fejleszteni kell. Minden gyermek hatalmas tartalékokkal rendelkezik, egy egész jövő rejlik benne. Ahogy a gyermeket felneveljük, az nemcsak az ő életére lesz hatással, hanem az ő gyermekeiére és azok gyermekeiére is. Társadalmunk a gyermekkort átmeneti állapotnak, a gyermeket csupán ״készülő” felnőttnek tekinti. Némelyik 2
