Egység, 1995 (20-22. szám)
1995-06-01 / 21. szám
ד״סב א ח ד ר ת "A TEREMTŐ, A TÓRA ÉS A ZSIDÓSÁG •• EGY EGYSÉGET ALKOT" (ZOHÁR) 21 5755 SZÍVÁN 1995. JÚNIUS MINDEN ZSIDÓ LAPJA Zsidó élet, zsidó halál halottmosás előfeltétele a zsidó temetésnek, míg a rabbi jelenléte nem; hogy az előírásos gyászciklusok hét és harminc napig tartanak, és tizenegy hónapon át Káddist kell mondani az elhunyt lelkiüdvéért. Szeretnénk, ha lapunknak ez a száma, az előzőkhöz hasonlóan, hozzájárulna a zsidóságtudat erősödéséhez. >}c ;fc Ez a számunk felejthetetlen Mesterünk, az áldott emlékű lubavicsi rebbe zcf első járcejtjára, támuz 3־ára (július 1.) jelenik meg. Elárvultságunk érzése nem csökkent az év folyamán, úgy gyászoljuk ma is, mint a vigasztalhatatlan család egyetlen gyérmekét. Úgy látjuk és érezzük magunkat - a Midrás szavaival élve - ״mint a fiák, akiket elűztek apjuk asztalától”. Csak egyet tehetünk. Azt, hogy a rebbe szellemében, instrukcióinak megfelelően folytatjuk mindenütt, szerte a világon, azt a sziszifuszi és egyben háládatlan műnkát, amelynek az a célja, hogy a zsidók zsidók maradjanak. Ezt tesszük, miközben nyeljük könnyeinket mindaddig, amíg beteljesedik Ezsaiás jövendölése: ״Véget vet a halálnak örökre: az Örökkévaló Isten letörli a könnyet minden arcról...” (Ezsaiás 25:8.), és eljön a Messiás, akit nem győzünk várni. A szerkesztő kívánja a zsidók halálát, mondván: ״Bár úgy halnék meg, mint ezen igazak, s lenne végem olyan, mint az övék!” (4Mózes 23:10.) Bileámnak nem adatott meg sem a zsidó élet, sem a zsidó halál. Mi azonban zsidók vagyunk, nem pogányok, és ezt a lapszámunkat a zsidó gyász, a zsidó temetés, a zsidó temeSiváülés. A nagykanizsai ״ cheu rákönyv” illusztrációja tő témájának szenteljük. Aki figyelmesen elolvassa, az tudni fog egy sor dolgot, amiről eddig nem hallott. Például, hogy a zsidóság szigorúan tiltja a halotthamvasztást, és előírja a halott mielőbbi eltemetését; hogy sokkal fontosabb a halott után Káddist mondani, mint az, hogy a sírjánál rabbi prédikáljon; hogy az előírás szerinti Kellemetlen erről beszélni, de tény, hogy mióta a világ világ, az emberek születnek és meghalnak, és a körforgásban az elmúlás az élet szerves része, mintegy folytatása. A zsidó felfogás e világot előszobának tekinti, amelyben az ember felkészül a ״nappaliba”, a túlvilágba való belépésre, ahol a lélek- az isteni szikra - számot ad tevékenységéről, e világbeli működéséről, arról, hogy mennyire tartotta magát a Tóra rendelkezéseihez, mennyire viselkedett zsidó módon. Ugyanakkor- hogy ne essünk más vallások paradicsom-pokol elméletének csapdájába - bölcseink kimondták: ״többet ér egy óra megtérésben és jó cselekedetekben ezen a világon, mint a túlvilági üdvösség...”. Túl a filozófián és túl a kérdésen, hogy hol és mikor ״jobb”, a halál jelenségét kénytelenek vagyünk tényként elfogadni, és ekkor felmerül a kérdés: milyen a zsidó halál, milyen a zsidó temetés, milyenek a szokások a gyászoló házban. Egyszóval: milyen a halál zsidó módra. * ־1־ * A rövid kérdésre rövid a válasz, ahogyan Hillél mondta a betérni szándékozónak: a lényeg egy mondat, a többi részletkérdés, amit meg kell tanulni. A mi témánkban a megfelelő mondat úgy szól, hogy a zsidó halál olyan, mint a zsidó élet. Magábanálló, nem hasonlít senki életéhez és senki halálához. Ahogy a zsidó élet jelenségeit, szabályait, előírásait tanulmányozni kell, hogy tudjuk, mit, mikor és hogyan kell tennünk, ha teljes értékű zsidó életet akarunk élni, úgy kell ismerni az elmúlás forgatókönyvét, a gyász mikéntjét, hogy életünknek ez a szakasza is zsidó módon játszódjék le. Bileám, a pogány próféta, akinek nem adatott meg, hogy szándéka szerint elátkozza Izraelt, kínjában magának A TARTALOMBÓL A Messiás szamara 2-3 Egy ״égető” probléma 7 A lélek geológusa 3-4 Kérdés - felelet 10 Aki kitárta a judaizmus A Káddis története 11-12 kapuját 4-5 T emetőlát ogatás, Könyvismertető 5 gyászbeszéd 11 Halál és gyász 6-10 Aki az egységet szereti.. 12