Bognár Krisztina - Kiss József Mihály - Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635-1777 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25. (Budapest, 2002)

IV. Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói a korai barokk időszakában (1635–1711)

elején avatták doktorrá Topos Ferencet, aki mint dogmatika tanár egyben a kar dékánja is lett. Az 50-es években a karon élénk munka folyt, ami a gyakori promóciós avatásokban is megnyilvánult: 1660-ig három év kivételével minden évben adományoztak fokozatokat. 1654-ben két teológiai doktort avattak, köztük a karon az első nem jezsuitát, Oberstencz Jakab pálos rendtagot. A következő évben, 1655-ben addig soha nem látott számban, egyszerre 8 teológust avattak fel: négy baccalaureust és négy doktort. 1657-ben és 1658-ban is volt jelentkező a legmagasabb fokozatokra: további 3 baccalaureust és 4 doktort ruháztak fel e címekkel. E felívelő tendencia az évtized utolsó évében, 1660-ban érte el csúcspontját, ekkor összesen 11 teológus hallgató promoveált (10 baccalaureus és 1 doktor), ami nagy esemény volt a kar és az egész egyetem életében. A török hadjáratig (1663) a karon már nem került sor további avatásra. A háborús viszonyok közepette (1663-1665) természetesen a teológiai kar sem működhetett rendesen: megint csak a casuistical előadásokat tartották meg. Ez idő alatt, 1665-ben teológiai doktorrá avatták Sennyei Lászlót, aki a karon adott elő, később a dékáni és rektori tisztet töltötte be. A törökkel való háború után újabb másfél évtizedes nyugalom következett a kar életében, de érdekes módon ebben az időszakban ritkább időközönként volt promóció és a fokozatok száma is csökkenő tendenciát mutat. 1668-ban még 11 hallgatónak adományoztak fokozatot, utána pedig csak kétszer fordult elő, hogy viszonylag nagyobb számban folyamodtak teológiai fokozatért: 1671-ben 6 baccalaureust avattak, három év múlva 1674-ben pedig összesen 8 hallgatót. További három évben pedig 1-1 teológiai doktor avatására került sor. Ebben a másfél évtizedben tehát forrásunk szerint összesen 28 fokozatot adományoztak a karon, kevesebbet, mint a török hadjárat előtti másfél évtizedben, noha ezzel egy időben a bölcsészkaron nőtt a fokozatok száma. A Thököly-felkelés következtében azután megint hat év esett ki a kar életéből. 1683-ban Thököly hadai elfoglalták Nagyszombatot és szmte az egész hittudományi kart fogságba hurcolták. A teológiai kar működését csak a felszabadító háborúk után, 1689-ben kezdte meg. így 1680-tól 1690- ig, tíz éven keresztül egyetlen avatás sem volt a karon. A század utolsó évtizedében viszont a hittudományi karon is - akárcsak a bölcsészkaron - élénk tudományos életet jeleznek a megindult promóciós avatások. Csak egy évtized alatt, 1700-ig 57 teológus hallgatónak adományoztak fokozatot - duplája az előző időszaknak - és egy év kivételével minden évben volt avatás. Kiemelkedő évek voltak az 1692-es tanév (11 baccalaureus), az 1693-as (9 doktor), amikor első ízben avattak 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom