Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 17. (Budapest, 1997)
Pázmány Péter Tudományegyetem
homiletikát ugyanis mindenestül még nem szándékoztak visszaolvasztani az így is túlterhelt lelkipásztorkodástanba.88 A mélységesen csalódott Tóth ezután lemondott a reformot előkészítő bizottságbéli tagságáról. A reform azonban húzódott... Az egyházi szónoklattan tanszékének tervbe vett megszüntetésével kérdésessé vált a hitszónoklatok sorsa is, ám Tóth úgy döntött, hogy azokat továbbra is szívesen megtartja. Ez azonban nem oldotta meg véglegesen a problémát. Tóth hamarosan a lelkipásztorkodástan tanára lett, ugyanis a nyugállományba vonuló Mihályfí Ákos javaslatára a Kar egyhangú döntéssel 1934. júniusában meghívta az idős professzor pótlására. Ezzel korábbi tanszéke - melynek tanára hivatalból volt köteles a prédikációk megtartására - megszűnt létezni. Huszonhat év után ismét egyesült a homiletika és a lelkipásztorkodástan.89 A hitszónoklat válsága 1935. márciusában Trikál József fordult magánlevélben Meszlényi Zoltánhoz, a prímás titkárához - bevallottan a hivatalos színezet kerülésének szándékával - kérve, hogy amennyiben lehetséges, Serédi Jusztinián tárja a hitszónoklat ügyét a püspöki kar elé, s az kéije majd a kormányt, hogy a homiletika tanszékét mégis csak vegye be a költségvetésbe. A Trikál és Tóth alkotta bizottságot a hitszónoklat megmentése lehetőségeinek megvizsgálására 1935. március 11-én hozta létre a kar.90 Nem csak a tanszék - és így a szónoklat hivatali hátterének - megszűnése okozott nehézségeket, hanem Tóth Tihamér varázsos egyénisége, közkedveltsége is. Az eredendően egyetemistáknak szánt istentiszteletekre és beszédekre ugyanis óriási tömeg gyűlt általában össze, de ebben csak elvétve lehetett egyetemi polgárt látni. Már nem speciálisan számukra, nem az ő igényeik szerint történtek a dolgok, ezért lassan elpártoltak. A folyamatot a rádió nyilvánosságának reklám-ereje csak felgyorsította. A fogékony ifjúság amúgy is másra vágyhatott. A harmincas évek külsőségekbe könnyen belefeledkező vallásossága visszásnak tűnhetett a huszonévesek szemében. Bensőséges, intim vallásosságra vágyhattak, személyes kapcsolatokra - és ezt a távoli és magas szószéken álló szónok nem elégítette ki; dacára annak, hogy Tóth Tihamérral meg lehetett találni a személyes kontaktust, hiszen kora szinte nagyobb gyóntatónak tartotta, mint szónoknak.91 Tóth Tihamér érzékelte a változást, de úgy gondolta újonnan meghódított hallgatóságát sem hagyhatja cserben, nem pártolhat el tőlük. Ha külső forrásból nem merült volna fel a diákpasztoráció megújításának igénye, valószínűleg ismét sokáig nem történt volna semmi. Ám Tóth Tihamér összes műveinek díszkiadású sorozatában 1935-ben már harmadízben jelent meg Az ifjúság lelkigondozása című terjedelmes munka. Ennek zárófejezetében a szerző részletesen ismertetett külföldi példákra és Faulhaber bíboros 1915-ben megjelent könyvére hivatkozva kifejtette, hogy ideálisnak azt tartaná, ha az 88HKL la 8. kötet 1932. IV. ll.,n. rk„ VI. 1., V. r.,Xn. 5., II. r. ülések 89 HKL lb 79. doboz és Artner - Hermann 1938: 554. old. 90 EPL Serédi 41. Cat 999/1935 91 Péterffy 1940: 99. old. 24
