Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéretéről és kudarcáról
117 nári szerepük perspektíváját, biztosítékát és hasznát, addig az önmagukat, státuszhierarchiájukat és gondolatbázisukat menteni akaró professzionális tanárok a túlélés stratégiáját követték: még erőteljesebben "elnyomták” az engedélyezett tanerőket. Az egyetemi tanácsi, kari határozatok alapján a képesítettek, tevékenységük megkezdésének pillanatában, rögtön alárendelődtek az egész egyetemi szervezetnek. A magántanári pozíció legfőbb sajátossága, azaz az egyetemi struktúrából való "kilógása" nem a szükséges és kívánt függetlenségüket, s ezen túl az oktatási intézmény modernizálódását szolgálta, hanem éppen az ellentétébe fordult át: az egyetemi előadási jogukat megtartani kívánó magántanárok kénytelenek "az egyetemi közakarathoz", a teljes jogú tanárokhoz és testületeikhez alkalmazkodni. Ez abból is következett, hogy az egyetem egy alapjában "erőszakos" jellegű intézményként működött. A benne helyet kapók számára - lett légyen az teljes jogú vagy engedélyezett tanerő - a szervezet, azaz az egyetem fennmaradása, változatlannak és változatlanul hagyása az elsődleges cél, sajátjáé - személyes és tudományos aspirációié - csak másodlagos. Ha csak végigolvassuk azt a szabályzat-tömeget, amit a felsőoktatás kapcsán 1848 és 1952 között hoztak, kitűnik, hogy min alapult az a bizonyos autonómia, amit oly erőteljesen hangoztattak és védtek az egyetemi testületek: a jogszabályok ugyanis meghatározták, mit kell tenniük a tagoknak és azt is, mit nem lehet tenniük, viszont a behatárolt működés, a tiltásnak és az elvárásoknak való megfeleltetés során a valódi szabadság kiépítéséről, biztosításáról megfeledkeztek. Még inkább vonatkozott ez a magántanárokra: a rájuk érvényes, főleg a teljes jogú tanárok által hozott szabályok merevek, rugalmatlanok, az egyetemi hierarchia jogbiztonságát és nem a jogalkotás alanyainak érdekét szolgálják. Az eltérő jogállású, a teljes jogú és az engedélyezett tanárok viszonya viszont kusza és homályos marad: csupán az egyenlőtlenség, a privilegizáltak és a "megtűrtek" kettőse nyilvánvaló. S egy ilyen alaphelyzet sehol nem segíti elő az eltérő felek együttműködését, s főleg nem egy oktatásra és tudományos kutatásra hivatott
