Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéretéről és kudarcáról
116 szellemét sajátították el, összefonódtak professzionális kollégáikkal, s így egyenes elősegítették az éppen ellenük irányuló antidemokratikus rendszabályok, döntések meghozatalát, érvényesítését. A habilitáltak magatartásában - az adott történelmi feltételek mellett - semmi különös nincs: az "egyetemi magántanár" (nem minden esetben beigazolódó) presztízsértékű cím sem feledtette az engedélyezett tanárokkal azt, hogy egyetemi előadásaikat akár teljes jogon, rendszeres fizetéssel és nem csekély értékű egyéb javadalmakért, előnyökért is tarthatnák. S a gazdasági zavarok állandósulásával, a társadalmi válságok ciklikus vissza-visszatérésével az engedélyezett egyetemi tanítás kitüntető lehetősége, erkölcsi elismerése mit sem számított, ha nem foglalta magában a tanári ranglétrán való feljebbjutást, pontosabban az egyetemi státuszhierarchiába való bekerülést, teljes jogon, rendszeres fizetésért, nyugdíjért és mindazért a közéleti címért és rangért, ami a nyilvános egyetemi tanárság magától értetődőbb kísérője, mint éppen a publikációs jegyzék. A magántanárok a számukra biztosított, meglehetősen szűk élettérben így döntéshelyzetbe kényszerültek: vagy vállalják progresszív kísérleteiket - és a régi renddel szemben a szakértelem ideológiáját követve átalakítják a tekintélyelvű egyetemi struktúrát -, de az ezzel együtt járó nem kis kockázatot is, hogy a célt nem érik el s tanítási jogukat esetleg elvesztik, vagy pedig, minderről letéve, asszimilálódnak, helyet keresnek az egyetemi hierarchiában. És mivel a magántanárok tekintélyes része ezen utóbbi megoldást választotta, a magántanári szerep átfogalmazódott: a hangsúly a racionális szaktudás egyetemi szintű és színhelyű képviseléséről eltolódott a szokásjog megszabta egyetemi közéletnek való megfelelésre. És ami a lényeg: a tudományos egzisztencia megteremtésének, a tudós-pálya első lépcsőfokának számított; a habilitálás magában hordozta a sokat sejtető ígéretet: a valódi, "teljes értékű" egyetemi szerepkört Nem véletlen, hogy a magántanári pozíció konjunktúrája csak akkor - a 80-as, 90-es évektől - lendül meg erőteljesen, mihelyt ezen kompromisszumos megoldás nyilvánvalóvá és működőképessé válik. És míg a habilitáltak nem látták egyetemi magánta-
