Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéretéről és kudarcáról
115 III. Egy magyar értelmiségi szerep csődje: gondolatok a magántanári pozíció ígéreteiről és kudarcairól A fentiekben a magyarországi egyetemeken 1948 és 1952 között létezett magántanári intézményt vizsgáltuk. A habilitáltakra érvényes jogszabályok részletesebb megismerése, valamint magának a pozíciónak a történeti alakulása egy sor, Európa e térségében jelenlévő és ható törvényszerűséget támaszt alá. Az elemzésünkben csupán csak felvillanó társadalmi mozzanatok, és mellettük a gondolatteremtésre és -átadásra hivatott szervezet valamint az azt képzők és alkotók strukturális és egyéni jellemzői a progresszív átalakulásra, a modernizálódásra való képtelenséget, tehetetlenséget mutatják. Konkrétabban: az e szervezetekben pozícionáltak nem érdekeltek egy fejlődőképes és reakcióképes oktatási intézmény kialakításában, amivel ugyan eredendő funkciójuknak ellentmondanak, viszont privilegizált, "bebiztosított" helyzetüket fenntarthatják; a hierarchizált szervezet, önmaga megmentése céljával, egyszerűen "elnyeli" a ránézve veszélyt jelentőket, s méghozzá azzal, hogy felveszi, szervezeti kereteibe illeszti őket. Az egyetemi struktúra modernizálására hivatott magántanári intézmény ugyanígy fordult át önmaga ellentétébe, amikor e szerep megformálói a tanári testületekbe tagolódtak és a tanári mentalitáshoz asszimilálódtak. A magántanárság történeti áttekintése bizonyította, hogy a habilitáltak az utóbbi megoldást választották és - ha egyáltalán létezett bennük a csírája is a mentalitásbeli másságnak, azt elfojtották - fokozatosan (vagy éppen kezdettől fogva) neutral izálódtak az egyetemi szervezetben. Megfigyelhető az is, hogy létszámuk növekedésével még határozottabban csökkent az Eötvös által elképzelt jelentőségük. Úgy gondolnánk, hogy egy újfajta szellemi környezet kialakítására annál nagyobb az esély, minél többen vannak azok, akik erre hivatottak (lennének). Az egyetemen azonban a magántanárok soha nem kerülhettek testületi egységbe, tehát a szellemi mozgékonyságát őrző egyikmásik magántanár csupán elszigetelődve vívhatta harcát a tradicionális, hierarchikus intézményen belül. Konformisztikus társaik azonban a rendes, rendszeresített tanárok testületi
