Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
II. A megszemélyesített pozíció: a magántanári szerep 1848 és 1952 között
114 kizárólagos témájává.váló munkatervi tárgyalások közepette szinte "meglepi", zavarba hozza a tanárokat, amikor a magántanárok előadás-tartásra jelentkeznek. Pedig azok csak kötelezettségüket tennék. A kari tanácsok végül az egyes tanszékvezetők megítélésére bízzák a hirtelen feleslegessé váló engedélyezet-t tanerőket: ha szükségesnek tartják foglalkoztatásukat, ám legyen. (Pedig - ha más nem - a hallgatói létszám nagyon is indokolta volna a tanárok magántanárokkal! tehermentesítését: az egyetemi felvételi keretszámokat 8 ezerről 30 ezerre duzzasztották .) A látható zavar oka: a főhatóság az új egyetemi hatáskörök kijelölésénél csak a demonstrátor! és gyakornoki állásoknál en318 gedélyezett az egyetemi testületeknek felvételi jogot. Ezzel gyakorlatilag megszüntette a karok magántanári képesítési jogát. Az egyetemi testületek nem habilitálhatnak, a magántanárok előadására nincs szükség - a tisztázatlan, kusza helyzetben szinte már jogorvoslásnak tűnik a szovjet típusú tudományos fokozatok bevezetése, az egyetemi oktatói és kutatói állások újraszabályozása . A volt magántanárok sorsa 1952 után kétféleképpen alakulhatott. Ha a Tudományos Minősítő Bizottság úgy ítélte, megkaphatták a kandidátusi - ritkábban a doktori - fokozatot és a továbbiakban mint főállású docensek működhettek az egyetemen. A többiek aspiránsokként megpályázhatták az új tudományos fokozatot, 319 azaz újra vizsgák, képesítési eljárás elé kerültek. Siker esetén; ők is az egyetemi hierarchia "docens"-lépcsőfokára ke- - rültek. Ezzel az (oktatás-)politikai hatalom megszüntette a disz- funkcionális és tovább már nem reformálható magántanári intézményt. Ezzel az (oktatás-)politikai hatalom lemondott arról a tudásról, szemléletről, a szervezeten kívüliségből eredő felfogásbeli másságról, amit a magántanárok potenciálisan képviseltek .
