Dénes Iván Zoltán: Szekfü Gyula magántanári képesítésének ügye 1914-1916 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 2. (Budapest, 1976)

III. Angyal Dávid jelentése

- 54 érik, tulajdonképp Thaly történeti felfogásának voltak szánva, Amikor Rákóczi vidám perczeiről, vagy az udvari szertartásokhoz való aggodalmas ragaszkodásáról szól, csak azt akarja mondani: lám, Rákóczi is ember volt s nem félisten, mint Thaly hiszi, nagy úr volt ő is s nem átszellemült, minden egyéni ambitiót visszataszitó szabadsághős, mint aminőnek Thaly rajzolja. Egy polemikus czél kitűzése mindig aggodalmat kelt a történetiró tárgyilagossága iránt, de itt fölösleges is volt a polémia, mert Thalyt a magyar történetirók nem felfogása, hanem másnemű érdemei miatt becsülték. Thaly nem történetet irt, hanem lelkesedett Rákócziért és hiveiért. Történetirói fogyatkozásai nélkül kutató és izgató szenvedélye el sem képzelhető. Nem kell őt mindenben követnünk, de.emléke mégis tiszteletet érdemel. A magyar történetirás a múlt század utolsó harmada óta általában véve nem a Thaly nyomain járt, mint Szekfü hiszi, csak némi concessiokat tett szenvedélyesen parancsoló meggyőződésének, ami nem ártott a közszellemnek és a magyar történeti felfogást nem zavarta meg. Nem volt tehát szükséges a polémia. A Rákóczi cultus mélyen rejlő történeti okokból fejlődött, Thalynak cáfolata e tényen semmit sem változtat.

Különben is hibázott a szerző abban, hogy épp az emigratio történetét választotta a polémia teréül. Rákóczi politikai jelentősége akkor már összezsugorodott. Ha meg akarjuk igazitani a közfelfogást Rákócziról, csakis egész pályájának bírálatával vállalkozhatunk erre. Továbbá az öregedő Rákócziban az utolsó csalódások nagy fájdalmát a szerző már