Dénes Iván Zoltán: Szekfü Gyula magántanári képesítésének ügye 1914-1916 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 2. (Budapest, 1976)

III. Angyal Dávid jelentése

- 52 XVT. századra vonatkozó forráskritikai tanulmányaihoz a Két historiographus Gastaldo erdélyi seresében /Századok 1914./ czimü értekezésében. Ebben két kiadatlan kézirattal foglalkozik, a pozsonyi Veit Gailelnek és egy névtelen olasznak munkáival. Ezeket a történetirás csak futólag használta fel, pedig sok tanulságot tartalmaznak Fráter György utolsó éveire és Castaldo dicstelen erdélyi kormányzására nézve. Szekfü nemcsak e tanulságokra figyelmeztet, hanem kimutatja, hogy a névtelen olasz kiirta Gailel német munkáját. Centorio pedig ismeretes könyvében felületesen fecsegő modorban kibőviti azt, amit a névtelen olaszban talált. E metamorphosis által Gailelnek Castaldo ellenes munkája Castaldo dicséretévé alakult át. Mindebből megtanulhatjuk, hogy mint kell használnunk Centőriot és mit kell tartanunk az akkori dLasz könyviparról, mely a magyar- -török háborúkat jövedelmes anyagnak nézte.

A folyamodó nem mellékelhette már Karácson Imre Török Magyar Oklevéltárát /1533-1789/» melyet Thallóczy Lajossal és Krcsmárik Jánossal együtt szerkesztett /Budapest, 1914./. A szerkesztők közül övé volt a legnagyobb munka, bevezetésében a törökből forditott anyag értékét határozza meg és meleg sym- pathiával jellemzi Karácsont, az önfeláldozó, lelkes magyar kutatót, aki "kemény magyar fej volt, amilyen régi századokból szokott kilépni azok elé, akik meg tudják őket ismerni”.

A 401 okirathoz Szekfü irta a jegyzetek nagy részét és néha keltezésüket is ő határozta meg.

Aki ennyi psychologiai éleslátást, kritikai érzéket és alakitó tehetséget fejtett ki tudós munkáiban, az bizonyé-