Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1967-1968 (HU ELTEL 11.a.11.)
1968. február 7. kari tanácsülés
Но ,-у ogy olyan csoportban, amelyiknek egyik harmada angolt, másik harmada németet tanult már négy éven keresztül, a harmadik harmada pedig modern második idegen nyelvet még nem is tanult, tulajdonképpen semmilyen nyelvet nem lehet komoly igényességgel, s a csoport nagyobbik része nyelvtudásának egyenes elfojtása, vagy'fej lödésénok lassitása nélkül tanítani, az könnyen belátható. Ilyen körülmények között haladó nyelvi csoportok szervezése szinte lehetetlen és ez súlyos veszteséget jelent, mert a már megszerzett készségek legjobb esetbon csak stagnálnak, illetve veszendőbe mennek. Ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kell, éspedig annak biztosításával, hogy az adott évfolyam valamennyi vegyész, fizikus, biológus stb, csoportjának a nyelvórája azonos időpontra essen. így ugyanis már három azonos szakcsoportból egészséges arányban lehet egy angol és egy német haladó csoport mellett ogy a hallgatók által igényelt nyelvből kezdő csoportot létesíteni. . 2./ Az aránytalan káderhelyzet is gátló tényezőként hat. Ez abból adódik, hogy tantestületünkben négy kartársnak jelenleg csak orosz nyelv oktatására van képesitése, orosz nyelvi oktatás viszont csak három féléven keresztül folyik. Nincs viszont kellő számú angol tanárunk, és megfelelő óraadókat is alig tudunk találni, mert .az egyetemi oktatás szin- vonc.lát biztositani tudó középiskolai tanárok általában nem hajlandók bizonytalan és félévenként fluktuáló óraszámban óraadást vállalni. Feltétlenül szükséges, hogy az első lehetőség megnyíltával, vagy ha erre személyi csere-lehetőség kínálkozik, még legalább egy "stabil” a.ngol nyelvoktatót biztosítsunk tantestületünk számára /erre a konkrét felterjesztést már három évvel ezelőtt megtettük/. 3./ A tanteremhiány egyenesen katasztrofálisnak mondható. A heti 240 /!/ óra ellátásához a tavaly még megvolt két "stabil" tantermünket is más, nem oktatási célra vették igénybe és átmeneti jelleggel helyette két kisebb, alig füthető helyiséget kaptunk a volt Kossuth Akadémia második emeletének hátsó traktusán. Óráinkat ezen épület, a Rigó utca és a Múzeum körúti tantermek közötti pendlizéssel tartjuk, ennek a hallgatók és tanárok számára egyaránt ká^os hatását nem kell bizonygatni. III. III. Az egész nyelvoktatás újszerű átszervezésére vonatkozó javaslatunk, amely megvalósíthatónak látszik, végső fokon óramegtakaritással is jár, s az itt emlitett és itt nőm omlitett problémáink közül is többnek a megoldását lehetővé teszi, a következő: Mivel az eredményesebb nyelvoktatás első feltétele az intenzivebb