Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)

1959. július 9.

Ja« t ls^; w ß& ,aji .jei-3­>r g^1 )K 19 t y, . J» jgS1 ,d> ^ jelentést kiegészíti a rövidített aspiránsok számának módosításával, ^ovábbá a biológus- izotóp laboratóriumra vonatkozó résszel. Helyesnek artja Pécsi Márton docens által kifejtett elvet a prémiummal kapcsolat­on, véleménye szerint is meg lehet fogalmazni az indokolást egyszerűb­en* A terepgyakorlat cserére vonatkozó minisztériumi határidó rövid, * gyakorló iskolák vezetőtanáraival kapcsolatban elhangzottak a Tanár- epző Tanácsra is tartoznak, ;özli, hogy úgy értelmezi, hogy az elhangzott kiegészítésekkel, a Kari ^onács a jelentést elfogadja és felhatalmazza a dékánt, hogy ilyen ^telemben tegye meg jelentését a rektornak, ^napirend vitája: / Népköztársasági ösztöndijak/ ♦ . fein: Közli, hogy a javaslat lo olyan pályázóra vonatkozik, akiket 02 egyetemi tanács felé kivánnak előterjeszteni. Tartalmazza azoknak 0 neveit is, akiket nem találnak alkalmasnak arra, hogy továbbterjesz­mék, Közli továbbá, hogy szigorúan mérlegelte, hogy olyanok jöjjenek í^aslatba, akik mindhárom ide vágó követelménynek megfelelnek, 1, ^•talános jeles eredmény, 2, legalább egy tárgyból egészen kiemelkedő ‘uJás, 3* Tevékeny részvétel a politikai és társadalmi munkában, ^iket nem javasoltunk, azok a 3 kritérium közül legalább egyet nem eljesitenek* ‘Ognyitja a vitát a javaslatok fölött, feer Kózsa egyetemi tanár: Felveti, hogy a tehetséges hallgatókkal jobban foglalkozzék a KISZ, mert úgy látja, hogy matematikus vonalon hiányosságok vannak. Szabados József hallgató munkás származású, Jßy tárgyból kimagasló eredményt ér el, úgy tudja, hogy végez társadal- munkát is, mint tanulmányi csoportvezető* A csoportvezetői feladat, ^üioly politikai munka. Ha nem végzett elég társadalmi munkát, megbiz- l*k-e többel? x£yi Alfréd professzor; Csatlakozik Péter Rózsa hozzászólásához, gyesnek tartaná, ha a Kari Tanács azoknak az anyagát is megkapná, ^iket nem javasolnak, mert igy elhúzzuk a tanácskozást. Közli, hogy *5 a benyomása, hogy a matematikusok kevesen vannak a javasoltak kö- és tavaly is ugyanez volt a helyzet. TJgyérzi, hogy hátrányban *&&ak. Meg kellene nézni, hogy politikailag vájjon miért.nem meg­felelőek a pályázók, talán azért, mert nem is foglalkoztak velük, ^ Valaki szakmailag kiváló, azt ne,m lehet teljesen elvetni. Ugyancsak o^badós Józsefiérdekében emel szót. Javasolja, hogy akik a maximálison "eltil tehetségesek és ilyen eredményt is érnek el, azok számára vala­10 $ •i ^lyen más jutalmazási lehetőséget kellene szerezni. Feltétlenül meg nézni, hogy csak a hallgató hibája e, hogy nem elég aktiv. k *abados kiváló"diák, s igen nehéz körülményei vannak, amik gátolják ^an, hogy kimagaslóbb eredményeket produkáljon, k £teszi fferenc professzor: Makkai Mihály ügyét veti fel, hogy miért **aat ki? Béla professzor: Akiket a matematikus kollégák említenek azok ség kivül biztosan szakmailag kiválók, de politikailag nem jutót­«1 odáig, hogy előrejussanak« v I9J

Next

/
Oldalképek
Tartalom