Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)

1959. július 9.

Koch Ferenc professzor: Társadalmi munkánál figyelembe vették ár­politikái magatartást és a politikai aktivitást* A matematikusok^ igazuk van abban, hogy szakmailag tehetséges emberekről van szó, azokat politikailag nevelni kell* Pel kell erre h .vni a KISZ szereim figyelmét, hogy ezek ne csak szakmailag, hanem politikai téren is elsők közé kerüljenek* Nem a professzoroknak, hanem a társadalmi s, veknek kötelességük ezekkel a fiatalokkal foglalkozni* Ez nem töí*j Ijü meg, ezért kerültek ezek a fiatalok olyan helyzetbe, hogy nem f®*8 nek meg a feltételeknek* K ért egyet azzal, hogy a hallgatóság pol^^Kn! Pécsi Márton docens; N$m--_w„ ■.------, —w„------„-----„ * . ne velése csak a társadalmi szervek feladata. Kéri a professzoroka % hogy foglalkozzanak ilyen szempontból is a hallgatókkal, mert naSH fik, sok segitséget adhatnak* Dékán: Megjegyzi, hogy a pályázók politikai magatartásának, poli ti«1 hr és társadalmi tevékenységének a megitélésénél természetesen a ka^Í!: KISZ Bizottságra és pártvezetőségre támaszkodott, annak ellen^1,6’ a KISZ munkájának jelentős fejlődése mellett, liigy vannak még hi^®pt Ságok* Nagyon sokat fejlődött a KISZ munka, igen sok területen, teljesen és nem mindenben tette magáévá a KISz véleményét, Fdx>l^a3,, egy-két KISZ véleményt, amellyel nem értett egyet* Ezután ismert*{%ó Szabados József anyagát azzal, hogy a KISZ javasolta ?zabados JÓ2sFk Véleménye szerint azon az alapon kell dönteni, hogy mi a tényie^-j' helyzet, megfelelnek a kritériumoknak, vagy sem* Ezenkívül kötel^ megvizsgálni, hogy mik azok az okok, hogy olyanok, akik egy kis lődést tanúsítottak volna megkaphatták volna az ösztöndijat, mi 1(,jj v< elő, hogy nem fejlődtek? Nekünk is van ebben felelősségünk, mégPe súlyos felelősségünk van és ennek a tanulságát.le kell vonnunk# ^ t n Rényi Alfréd egyetemi tanár: A matematikus oktatók köteleségükn®*Jml hogy a hallgatókkal foglalkozzanak. A KlSZ-nek is igy kellene foglalkozni* Az a helyzet, hogyha valakit érdekelt a matematika, otthon foglalkozik irodalommal és a négy fal között nem lehet tá munkát végezni* A dékán elvtárs által felolvasott KISZ minősité® Csisaárra vonatkozóan véleménye szerint elhamarkodott, hogy zár az fennáll* Ilyen véleményt még soha nem hallott róla* Szabadosad felhozza, hogy azért, mert nem végez el többet, mint amennyivel bizzék, nem lehet zokon venni, különösen olyannál, aki olyan családi körülmények között él, mint nevezett* Ismét hangsúlyozni d hogy szempont legyen a KISZ előtt, hogy a szakmailag kiválóakkal AKj- - ­ni kell, de csak akkor, ha valamilyen konkrét dologról van szó# * " . ad Erdey-Gruz Tibpr professzor: Szabados ügyével kapcsolatban megJ r hogy úgy látja, hogy olyan tényezők is közrejátszottak, amiket lenül tisztázni kell. Elsősorban azt, hogy mi a társadalmi műnk® ménye szerint, ha. valaki csoportvezető, az is komoly társadal®1 ^ az már más kérdés, hogy elegendő, vagy sem. Nem ért azzal egy®'fc’^ csak a pillanatnyi helyzetet nézzék. Mi az embert akarjuk megju ni, hozzállását, tanulását és nem csak a társadalmi munkát* ?e^.e meg viszgálni az egyéni viszonyait. Szabados esetében a csopor ^ társadalmi munka. Hogy csak felkérésre végzett társadalmi munka" lehet utyan negatívum, de nem csupán az. Ha a hallgató hozzál^® ^ejlógóképességét akarjuk jutalmazni, akkor Szabados ügyét n

Next

/
Oldalképek
Tartalom