Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1955-11-18 NYIK és TÖK együttes kari tanácsülés - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”

И-s- 29 ­ismereteinkhez fűződik, ha az előadás menete vagy keretei tv megengedik, de néffa osak abból a hevületből derül ki, az előadás hőfokából, ahogy egy élményről beszélünk, amely lát­szólag száraz anyag. « elmondok egy tapasztalatot, amely a lélektannal függ össze. Amikor a pesti egyetemen az első eloadásaimát tar­tottam, az volt a benyomásom, hogy az emberek nagy érdek­lődéssel néznek a lélektani előadások elé. К lélektannak abból a pszichologizmusból kifolyólag, amely hosszú ideig divott, óriási népszerűsége volt, olyan, amely a pezioho- 16 ia hivatott művelőjének nem is tetszett, gyanús és rossz népszerűség volt зг. Alhatároztam, hogy első előadásaimban kiábrándítom hallgatóimat a lélektan népszerűségéről. Kimu­tattam nekik, hogy a lélektan nem érdekes tudomány, nem elmélkedés érdekes témák felett, hanem ugyanolyanbaigoru, száraz tudomány, mint a matematika és elhatároztam, hogy szárazon és ridegen'fogom előadni, éreztem zonb n azután, hogy ez igy nem jó. Elértem, hogy hallgatóim száma legkö­zelebb a felére csappant, de nem értem el azt, hogy a hall­gatók meg is jegyezzék, amit mondok és mélyebben jegyezzék meg,mint egy üres felsorolást. Km lehetett szárazon elő­adni, mert voltak olyan témák, amelyeket azivü,,yenu.ek élez­tem és nem is tudtam volna úgy előadni. Természetesen meg­van ennek is a veszélye, annak is, ha az ember úgy adja elő tudományának adatait és tényeit mint személyes ügyeit. Erre is vannak példáim. Persze arra is vannak példáim, hogy ez nagyon hatékony. Amikor pz általános lélektannal kapcsolatos problémákról beszéltem, az meglehetősen unal­mas volt, nagyon sok fiziológiai tényt ke'llett elsorol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom