Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1972-1973 (HU-ELTEL 1.a.50-54.)
1973.06.08. - 3. Az esti-levelező oktatás helyzete
- 26 siklós Imre tájékoztatást ad arról, hogy a Művelődésügyi Minisztórium most foglalkozik az esti-levelező tafaozatos hallgatók tanterveinek irányé Ive i>í\ügyanakkor a a felsőoktatáspolitikai főosztály szervezésében folynak tárgyalások felsőbb párt szervek állásfoglalásából eredően abban a tekintetben, hogy az esti-levelező tagozatos oktatást megreformálják, lennek érdekében egy nemrég kelt minisztertanácsi határozat értelmében a művelődésügyi miniszternek a következő tanévben előterjesztést kell tennie a minisztertanács számára az esti-levelező oktatás általános rendezéséről, ^nnek során felvetődnek az anyagi és szervezeti feltételek. az egész kérdéskört egy minisztertanácsi hstérozat fogja rendezni. Ebből a szempontból szerencsés momentum, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem a témát most napirendre tűzte, az ict előterjesztett határozati javaslatok nagyon jól összeegyeztethetők a minisztérium két illetékes főosztályának a koncepciójával, kéri tehát, hogy az Egyetem tegyen javaslatokat. Természetesen számos feltétel biztosítására van szükség: anyagi eszközökre, káderekre, a munkaidő-kedvezmény szigorú előírására stb. Mindenesetre, amit meg lehet tenni a minisztertanácsi határozat megjelenésen előtt is, azt meg kellene tenni. Ugyanis biztos, hogy a minisztérium ezeket a képzési formákat nem fogja megszüntetni, csak esetleg újabb formákat vezet be. az előterjesztést nagyon jó, gondos munkának tartja. a karok is színvonalasán vettek részt a munkálatokban, a jelentés jó alap a feladatok kijelölésére, összhangban van a felsőbb pártszervek és állami szervek állásfoglalásával, a Művelődésügyi Minisztériumban folyó munkálatokkal. A határozati javaslatokat elfogadásra ajánlja, csak természetesen munkatervi szinten konkretizálni kell. Probléma számára, hogy a Bölcsészettudományi Karon megnyilvánuló sokféleségben el lehet-e igazodni. Benkö Loránd rektorhelyettesi »Az nem nagyon.