Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1956. június 1. - 1. Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter, Szádeczky-Kardoss Elemér és Kniezsa István egyetemi tanárok előadást tartanak a Szovjetunióban tett útjukról
Herman József dékánhelyettas elmondja, hogy Világhy Elváárs, akit tanácsülési érintkezésből ismer, mindig igen jó benyomást tett rá* Az az érzése, hogy mindenképpen alkalmas a rektori szék betöltésére. Az elmúlt napok kari beszélgetéseiből úgy látja, kari véleményt is fejez ki, amikor az elhangzott javaslatot helyesnek tartja» Borzsák István rámutat, hogy a legkülönbözölkb alkalmakkor rendkivül sok szó esett az egyetem jellegéről, arról, hogy az egyetem valóban universitas legyen, ehhez afconban többek között az szükséges, hogy az egyetem vezetője lehetőleg minden tudományterület iránt érdeklődjék, felkészültsége és érdeklődése minél szétágazobb, minél egyetemesebb legyen. Bolzsák István Világhy Miklóst már csak azért is mint az egyetem egyik legkitünött ókori szakértőjét a legmelegebben ajánlja a rektori tisztre. Puchs László dékán szintén egyetért a jelöléssel. Úgy érzi, Világhy elvtárs alkalmas lesz arra, hogy mint rektor összefogja a karok szétágazó problémáit. Kádár Miklós három szempontból szól hozzá a javaslathoz: 1./ Mint a jogi kar tanára sajnálja ezt a megoldást. 2./ Mint az Egyetemi Tanács tagja - Világhy M-klós szervező képességét ismerve - egyetért az előterjesztéssel. 3./ Mint a Szakszervezeti Bizottság elnöke nagyon sajnálja, hogy a Szakszervezeti Bizottság részéről nem tudja ugyanezt tolmácsolni, mert a Szakszervezeti Bizottsághoz ilyen irányú kérdés nem érkezett. Több hozzászólás nem lévén Székely György mb. rektor kiosztatja a szavazólapokat, közli, hogy akik Világhy Miklós személye mellett foglalnak állást, igennel, akik ellene, nemmel szavaznak, majd Borzsák Istvánt és Tamás Lajost kéri fel szavazatszeÉőknek. Lengyel Béla tudományos rektorhelyettes ismerteti ezután a szervezeti szabályzat vonatkozó szakaszaid, amelyek szerint az Egyetemi Tanács a minisztertanács vagy az oktatásügyi miniszter hatáskörébe tartózó kinevezések ügyében titkos szavazással nyilvánit véleményt. Ha ez el$$r a rektor álláspontjától, a rektor köteles azt az oktatárügyi miniszter tudomására hozni. Szavazásra jogosultak az Egyetemi Tanács tagjai, tehát a rektorhelyettesek, a dékánok, az MDP egyetemi Végrehajtó Bizottságának titkára, a DISZ egyetemi bizottságánál titkára, valamint azok az egyedi tanárok és docensek, áciket a miniszter a Tanács tagjaiul kinevezett. Ezután a kiosztétt szavazólapokkal megtörténik a titkos szavazás, azután Tamás Lajos és Borzsák István az összehajtott szavazólapokon beadott szavazatokat össze számlálják,' majd Tamás Lajos kihirdeti, hogy 15 "igen" szavazat érkezett be, egy szavazólap pedig üres volt, tehát Világhy Miklósra 15 szavazat esett. Székely György mb rektor közli, hogy az egyhangú szavazás alapján fel fogja terjeszteni a felettes szervekhez az Egyetemi Tanács állásfoglalását, indokolásul pedig a szavazás előtt Világhy elvtárs személyével kapcsolatban elhangzott felszólalások lényegét fogja felterjeszteni.