Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)
1955. szeptember 30. - 1. Az országos-rektori és dékáni értekezlet anyagának megtárgyalása
Kárteszi Ferenc egy jelenségről beszél, mely különösen a matematikai tanszékre vonatkoztatható. A kart egy bizonyos konzervatizmus jellemzi. Nagyon féltették a színvonalat mind az oktatásban, mind az elbírálásban. Tanszéke régebben a vádlottak padjára került a 40 $-os buktatás miatt. Bekövetkezett az enyhébb osztályozás, de ugyanakkor megpróbálták kialakítani a nagyiétszámú oktatás helyes módszereit. Ennek a folyamatnak eredményeképp lejjebb vetnék a mérőét, amely negatívum, de ugyanakkor pozitívum, hogy bevezették az uj módszereket. A csak oktatói munka előtérbe került és ez az oktatók túlterhe 11se’gere vezetett, háttérbe szorult a kiváló hallgatókkal való foglalkozás, előtérbe került a hiányos előképzettséggel rendelkezőkkel való foglalkozás. 1953 utáni helyzetben sajnos, ami eredmény volt / nagylétszámu oktatás módszereinek kialakítása /, azt is kisöpörtük. A tömegoktatás módszereivel korábban olyan sokat foglalkoztak, hogy a tudományos munka teljesen elmaradt, nemcsak az oktatói karnál, de a diákságnál is látszik ez a hatás. Az előtt foglalkoztak a hallgatók egymás eredményeivel, de azután elszakadás történt a kitűnő és a gyenge hallgatók között. A hallgatóság pl. igényelte, hogy kétféle szemináriumi típus jöjjön létre; a gyengék részére és a kitűnők részére. Eza jelenség a gyengébb hallgatókat elkedvetlenítette, sokszor nyíltan gúnyolták a hiányos képzettségű hallgatókat. így változott a helyzet néhány.év leforgása alatt. Kari tanácsülés is foglalkozott ezzel a problémával, sokan erőszakoltnak tartották ezt a kérdést mondván, hogy mondvacsinált a probléma. Nem gondolták eléggé át a kari statisztika számadatait, nem gondoltak arra, hogy a legutóbbi felső évfolyamokról nem remélhettek tudományos oktatói után pótlást. A speciálszemináriumok és proszemináriumok sok energiát fordítottak a gyengékre, s mégis sok esetben szerencsétlenül sikerült ez a foglalkozás. Felmerült egy olyan nézet, hogy a polgári származásúnak ott vannak az élen, anélkül, hogy különösebb foglalkozást igényeltek volna, ugyanakkor a munkás-paraszt hallgatók minden dángálás ellenére nem törtek az élre. Vagy mi nem nyúltunk jól a munkás-parasht hallgatókhoz, vagy kevesebb közöttük a tehetséges, - volt egy ilyen ki nem mondott probléma. Sokszor félt egy-egy fiatal tanársegéd túlzottan foglalkozni a munkás-paraszt hallgatókkal mondván, hogy elveszítik ezek a hallgatók az önállóságukat. Természetes volt a tudományos munka felé fordulás, mert egy bizonyos hiányérzetet akartak az oktatók pótolni. Sok kérdést meg lehetne világítani e kérdések fényében, - különösen a TTK-n a tárgy természetéből folyik. Az egyetem feladata jó matematika szakos középiskolai tanárokat képezni, s nem matematikus művészeket. Ugyanez az oktatókkal való foglalkozás vizsgálatában is felmerült. A munkás-paraszt származású fiatal oktatók szívesen veszik a támogatást, de szégyenük hiányos képzettségüket. Nehéz megérteni a munkás-paraszt hallgatók és életét annak, aki nem élte ezek életét. Elmond egy példát egy munkás asszonnyal való beszélgetésről, aki kifogásolta, hogy férje a munka után otthon állandóan olvas, persze, hogy lehetne találni ilyen példákat a hallgatók sorában is.
