Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1954-1955 (HU ELTEL 1.a.10.)
1954. szeptember 24. - 3. A honvédelmi oktatás helyzete az egyetemen
4 Rektor összefoglalja az elhangzottakat és megállapítja, hogy a jelenlegi osztályozási módot lányegében fenn kell tartani, de a testnevelési tanszékek dolgozzanak ki olyqn javaslatot, mely ezt az osztályozást homogénebbé teszi.A szervezeti kérdések felvetését nem tartja időszerűnek. Egyetért azzal, hogy a négy Haladás kört kívánatos volna egy szervezetbe tömöríteni, ez a fejlődést nagyban elősegítené.- Felkéri a testnevelési tanszék és csoportvezetőt, tegyenek további lépéseket a Vörös Meteor sportpálya megszerzése iránt. Ehhez Rektor is kéri a Minisztérium újólagos támogatását. III. Juhász Sándor alezredes, a Honvédelmi Tanszék vezetője az elaborátum kiegészítéseképpen megállapítja, hogy a hallgatóság a nyári gyakorlat fáradalmait ez évben - a megelőzőkhöz viasonyitva - jobban viselte el, amihez hozzájárult a kedvező időjárás is. Hajdú Gyula professzor elvtárs által felvetett kérdésekre válaszolva közli, hogy az uj Programm kiküszöböli a tananyagban eddig el fordult átfedéseket. Kéri az Egyetem vezetőjét, hasson oda, hogy az Oktatásügyi Minisztérium gépkocsit, vagy ingyenes HÉV-járatot biztosítson a hallgatóság számára abból a célból, hogy a gyakorlatokat - mint a Szovjetunióban történik - terepen tarthassák meg. I. T ó t h Z o 1 t á n dékán elvtárs a jelentés 4./ pontjavai kapcsolatban megállapítja, hogy a fegyelem lazulása tükröződik a gyengébb eredményben. Az önállóságra való nevelést nem minden esetben értelmezték jól és ezt helytelen formában átvitték a katonai oktatásra is. A II. félévben az önállóság ás a fegyelmezetlenség közötti különbséget igyekeztek is megmagyarázni. A javaslatokkal egyetért. Kádár Miklós professzor elvtárs javasolja, hogy a katonai Tanszék oktatói egyes szaktárgyaknak - a tanszékek által javasölat - előadásain vegyenek részt. Bóka László dékán megálltp itja, hogy az első nyári táborozással szemben ezévben kevés volt a pimasz, gyökeresen jóirányu változás történt. A