Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)
1971. február 18. V. ülés
való foglalkozás terén. Az intenzív nyelvtanítást az egyetemi hallgatók részére a kar még nem tudta megindítani, de nem feledkezett el erről a tervéről. Kapcsolatos ez az Apáczai Csere János Gimnázium mellett alakulóban lévő kollégiummal is. Amit Láng elvtárs a kiválasztásra vonatkozolag mondott, azzal a módszertani bizottság foglalkozott, tény, hogy a munkás-paraszt tömegeket eddig nem sikerült mozgósítani. Csak helyeselni lehet azt a két (javaslatot, amelyet Benkő Loránd rektorhelyettes vetett fel. Az egyik az, hogy a Kar oktatóinak kell a saját kezdeményezésük alapján mindent megtenniük a hátrányos helyzetben lévő hallgatók érdekében, a másik, hogy el kell végezni a kiscsoportos oktatás módszertani felmérését a tapasztalatok alapján.. Többen szóltak arról, hogy a kiscsoportos oktatás az egyes szakokon másképp és másképp válik be. Az ideológiai szakokon nyilván részben a nem elegendő oktatói létszám miatt nem tudtak teljes mértékben átallni a kiscsoportos oktatásra. Mindenképp helyeselhető, hogy a módszertani bizottság további javaslatokat tegyen a kiscsoportos oktatással kapcsolatban. A KISz és a tanszékek helyes kapcsolatának fontosságát hangsúlyozta a hátrányos helyzetben lévő hallgatók vonatkozásában Atkári János hallgató. Kz a kapcsolat valóban fontos, de jó lenne, ha a KISz is keresné a kapcsolódás lehetőségét, mert előfordult egy^egy tanszéki szakcsoport ülésen vagy szakbizottságban, hogy nem jelöltek senkit, úgy kellett egy-két hallgatót a nyelvészeti szemináriumból behívni. A kapcsolatok ápolásának kétoldalúnak kell lennie. Azzal teljes mértékben egyetért a kari vezetés, hogy vidéken is kellenek kollégiumok. i Megköszöni Balogh András hozzászölását ás azt, amit Biró András a jegyzetekkel kapcsolatban mondott. Nyilvánvaló, hogy az egyes szakoknak kell megmagyarázniok a szakszavakat, ha egy tanszék ezt meg tudja csinálni,