Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.62.)

1971. február 18. V. ülés

Ayr az nyilván hasznos, mint ahogy a nyelvészek is csinál­tak ilyen 1 e.xikonf élé ü, vagy legalábbis hozzákezdtek. Székel:/ György dékán hangsúlyozza, hogy az előterjesz­tett anyagok megtárgyalása nem zárja le a vitát a sző­nyegen lévő témák tekintetében. A tanszékek megbeszélé­sei igen jó javaslatokat hoztak felszínre, számos tapasztalatot közvetítettek, mindkét anyag megvitatása itt is gyümölcsöző volt. Bebizonyosodott, hogy ezek a kérdések érdeklik a tanszékeket, bár kitűnt az is, hogy az egyetem önmaga azokat nem oldhatja meg. A két elaborátumnak a Tanácsban lefolyt vita alapján elké­szülő változata segítheti majd az egyetemi vezetést abban, hogy bizonyos kérdéseket még világosabban lásson és megoldásukat elősegítse. Mind a Kar nevelési bizottságának, mind módszertani bizottságának munkájához gazdag teggas; adatokat nyújtott a sok tanszéki vita, amelyekből csak egy-egy, sokszor egymásnak ellentmondó példát lehetett ebben az Írásos előterjesztésben kiragadni, ami nem jelenti azt, hogy más tanszékek anyagában ne lettek volna hasonlóan érté­kes észrevételek. Ki kell emelni még azt is, hogy szinte valamennyi tanszék jelentéséből pozitív módon csendült ki az oktatók és a hallgatók együttes megbe­széléseinek eredményessége. Javasolja, hogy az egyes tanszékek a saját munkájuk vonatkozásában, a saját speciális adottságaiknak megfelelően is foglalko-z^ak azokkal az észrevételekkel, amelyek a tanszéki érte­kezleten felmerültek. A Tanács "Az ifjúságpolitikai irányelvek alkalmazása a Bölcsé­szettudományi Karon" és "A fizi­kai dolgozó szülők gyerkekéinek helyzete Karunkon" cimü előter­jesztéseket és az azokban foglalt határozati javaslatokat egyhangú­lag elfogadta és megbízta a Böl­csészettudományi Kar vezetését

Next

/
Oldalképek
Tartalom