Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 8.a.64.)

1972. március 15. V. ülés

1 sav -ft? vétele? Van-e aftár a szakbizottságoknak, akár másnak észre- X^ls’uív''' gayar- Zsuzsa: Mint a szakbizottság egyik tagja, sze­retném kifejezni egyetértésemet a Békán elvtárs módosításával kapcsolatban. Magunk is éreztük, hog^. bizonytalanok vagyunk a titkár személyével kapcsolatban, Gaw^Endre viszont a bizottság- nak tagja volt, nem tartottuk tehát ildomosnak jelölését, de je­lölésével természetesen teljes mértékber^fegyetértünk. Jr. Székely György: A következő terület a muzeoló- giai-közmüvelődési tanszékcsoport, ahol maga a bizottság az el­nökre tett alternativ javaslatot, raás*tóá$ személyt javasolt tit­kárnak, mint akit a dékán most ide hozott. Ezzel kapcsolatban legyen szabad azt a megfontolást felvetnem, hogy éppen ez a ket­tős összetételű terület az, amelynek van egy hagyományos és egy, az utóbbi években gyorsabban fejlődő része, amelyeknek eddig sem volt az összetartozásuk teljes, itt látszott kívánatosnak a meg­előző időszakban is, hogy a vezetésben személycsere legyen. Ez volt tehát az egyetlen olyan szakterület, ahol menet közben az egyik szakterület képviselője átadta helyét a másik szakterület képviselőjének, és most javasolom, hogy itt is történjék egy ilyen csere. Ehhez azonban ugyanakkor az szükséges, hogy mind a ketten, tehát mind a könyvtári- közművelődési, mind pedig a muzeológiai-néprajzia területnek megfelelő képviseletig legyen, MgjExiiáiEtasmK^^iskagjE elnökként és titkárként .Voigt Miklée-lf ja­vasolhatjuk, aki mindazokat az érdekeket képviselni tudja, ame­lyeket ezeknek a tanszékeknek az érdekében a tanszékcsoport tit­kárának tennie kell. Itt figyelemmel voltunk Katona egyéb területekkel való megterhelésére is. Ezért állt elő egy ilyen, némileg eltérő javaslat. Itt megkérdezem, hogy magának a szakbizottságnak van-e ezzel kapcsolatban észrevétele, vagy esetleg másnak. Tálasi István: A megoldással szemben nincs ellen- "vF vetésem, Voigt Müéí&sVazónban mint agyonterhelt embert, valami­lyen funkciótól mentesíteni kell. Er. Székely G-yörgy: Van-e valakinek egyéb megjegyzé­se? /Nino s./ Végül a neveléstudományi és lélektani tanszékcsoport­tal kapcsolatban maga a minisztérium állapította meg, hogy ké-. sőbb lesz időszerű, és a, következő napirendi pont tárgyalása so— T

Next

/
Oldalképek
Tartalom