Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 8.a.61.)

1970. december 15-16. II. ülés

40i Sinkovics István kifejti, hogy a képzési tervek élő­ké szitásékor meditálni kell azon, hogyan lehet ki­alakítani a specializálódás különféle formáit. Most a specializálódást a minisztérium irányelvei különös megbecsülésben kívánják részesíteni, bele­kerül a diplomába is. Nem látja azonban világosan, hogyan fogja ez a kari munkát előbbre vinni. Felvet ezzel kapcsolatban egy problémátt a specializáció egyik formája a szakdolgozat elkészítése. Amikor egyetemi hallgató volt, a legkomolyabb munkája a szakdolgozat elkészítése volt, s a mai hallgatókban is megvan az az igény, hogy ne a könnyebb végét fogják meg a dolognak. Ez azonban azt jelenti, hogy komoly kutatásra, anyaggyűjtésre van szükség, ki kell széle­sítenie az illetőnek a tudását azon a területen, nyelv tudását fokoznia. A saját szakdolgozóival kapcsolat­ban tapasztalta, hogy amikor nem h^l^dtek eléggé előre tanulmányaikban és megkérdezte, hogy ennek mi az oka, kiderült, hogy hetente egjr fél napjuk vagy egy napjuk van a szakdolgozat készítésére, mert féléven­ként nemcsak a szaktárgyukból, hanem egyéb tárgyak­ból is öt vagy még több szemináriumi referátumot kell imiok, s ha mindegyikre két hetet szántak, ez lassankint kitöltötte a félévet, amely így szétosz­tódott a referátumok között. Amikor tehát a Kar felveszi programjába a specializációt, akkor meg kell nézni, hogyan lehet azt megvalósítani az általános és mindenki számára szükséges tudásanyag mellett. A liberalizmust illetően utal arra, hogy már a múlt­ban is voltak gyakorlatok, ahol mindenki jelest ka­pott. Meg kell nézni, hogy melyek ezek a tárgyak és ha egy külső előadó nem tudja pontosan lemérni az egyes hallgatók teljesítményeit, akkor ne adjon differenciált jegyet, hanem Írja be, hogy az illető megfelelt-e vagy sem, ezzel nem szabad a Kar átMgát lerontani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom