Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1966-1968 (HU ELTEL 8.a.59.)
1968. február 28. I. ülés
Elnöki Elekes Lajos, a Bölcsészettudosányi Kor dékánja S 1 n 8 kx bejelenti, szomorú kötelességnek tesz eleget, amikor búcsúztatja Waldapfel József akadémikus, akinek távoz- iával súlyos veszteség érte karunkat, tudományos életünket, a kommunista szakemberképzés ügyét* Példaadó munkájával, működésével széles körben hatott, munkájának eredményei minden szónál Btélt óbban őrzik emlékét* A Bölcsészettudományi Kar tanácsa egyperces néma felállással adózik emlékének* Elnök ismerteti a napirendet, amelyet a kari tanács Jóváhagy* Bejelenti, hogy Kardos László, Mód Aladár, Pálffy Endre, Sinkovies István, Lederer Emma, lágy Sándor én más professzorok kimentésüket kérték részben betegség, részben egyéb el nem halasztható elfoglaltságuk miatt* A napirend első pontja a középiskolai tanárok továbbképzésének problémái* Elnök előadja, hogy egyetemünk mindig nagy érdeklődéssel foglalkozott a középiskolai tanárok továbbképzésének kérdésével, de a rendelkezésre álló szűkös keretek miatt és intézményesített lehetőségek híján mindig gondot okozott a végzett hallgatók további fejlődésével való foglalkozás* általános az a meggyőződés a karon, hogy a középiskolai tanárok továbbképzését a legszakszerübben, a legeredményesebben az az intézmény tudja végezni, amelyen m ezeknek a tanároknak a felkészítése történt* Etekintetben azonban nyilvánvaló volt, hogy különbséget kell tenni a szakim és a középiskolai tanári oktató tevékenység különböző oldalai között* A gyakorló tanárok munkájának van egy sor szakmetodikai vonatkozása, mint