Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)
1966. május 17. IV. ülés
írj B 1 n ö le: Ab ülést megnyitja« Kimentésüket kérték Fekete Lajos, Harmatta János, KÖpeozl Béla, Horavcslk Gyula, Szakács Kálmán, Szathmári latrán, Siigeti József, Wéber Antal, Szarvas László elvtársak« Bejelenti, hogy Czeglédy Károly és Hahn István professzoroknak el kell Ülés közben távoznlok akadémiai elfog— laltaá Uk smatt, 3t*±á famás Lajos professzor pedig ugyanilyen okból csak s késébt tud megjelenni a tanácsülésen. Akik kimentésüket kérték, elsősorban akadémiai elfoglaltságra hivatkoztak« Legutóljára március 4-én volt kari tanácsülés, a félév szabályCmerüen befejeződött, a nappali tagozaton az elmúlt szombaton, ezen a héten pedig a levelező és esti tagozaton is« Olyan kta hírek érkeztek, hogy a félév végén az érák elmaradnak és egyes tanszékeken már megkezdődött a vizsgáztatás« A dékán végigjárta az épületet és örömmel állapította meg, hogy a tanrend szerint az órákat szabályosan megtartották és sehol sem vizsgáztattak« Sajnos azonban egyes helyeken a körlevél ellenére, amely szerint május 20 és junius 1-e között tanszékvezető engedéllyel el lehet kezdeni a vizsgáztatást, május 20-a előtt is voltak vizsgák« Az Orosz fanszék két oktatója meghívást kapott Prágából és emiatt két hét elveszett a szorgalmi időből« A Jövőben ilyen utazásokat a kari vezetés az utolsó pillanatban nem fog engedélyezni« Problémák voltak a szemináriumokra és a gyakorlati foglalkozásokra adott jegyekkel, különösen az egyórás szemináriumokon, mert túl kevés volt az alkalom áhhoz, hogy megismerjék az oktatók a hallgatók munkáját és igy arról értékelést tudjanak adni«