Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1964-1966 (HU ELTEL 8.a.58.)

1966. május 17. IV. ülés

m A tanulmányi fegyelem terén kétségtelen javulás van* de Btég vannak rendezésre váró kérdések« Idetartozik az előadások látogatottsága. Az a helyzet* hogy meglehetősen nagyfokú a lazaság és az aránytalanság az egyes szakok között a karon belül Is. Hogy egyes Jfe oktatók kérdőre vonták a hall­( gatókat* akik rendszeresen nem jártak el az ;rákra, ezt általánosságban oaak helyeselni lehet* külön kollokvluiaot vagy beszámolót Iktattak be vagy dolgozatot kívánnak az Ilyen hallgatóktól. Ez főleg ott probléma, ahol van jegyzet és a hallgatók úgy gondolják* hogy óralátogatás nélkül is meg tudják szerezni a szükséges Ismereteket. Ezzel majd más helyen foglalkozni kell* mert Így azok az oktatók* akik megkövetelik* hogy a hallgatók résztvegyenek a foglalkozásokon* népszerűt­lenekké válnak. A szemináriumokon és a gyakorlatokon a hall­gatók jobb jegyet kapnak, mint a vizsgáikon és a szigorlatokon* ami arra vezethető vissza* hogy a szemináriumi teljesítményt nehezebb megfogni és ellenőrizni* ezen a téren helyes az időnklntl Írásbeli beszámoltatás annál is Inkább* mert a hall­gatók szoktak panaszkodni* hogy kevés Írásbeli feladatot kapnak a négy év során. A tanszékvezetők felszólítást kaptak* hogy nagyon szigorúan követeljék meg az anyagot a vizsgákon. Többször felmerült olyan javaslat* hogy vegyünk fel több hallgatót és majd lemorzsolód­nak* a vizsgákon és a szigorlatokon tehát nagyon alaposan meg kell nézni a hallgatókat abból a szempontból* hogy alkal­masak-e a tatot továbbtanulásra és HÉ ha nem* megfelelő emberi formák között el kell őket tanácsolni. A fegyelmi ügyek kap­ósán kiderült, hogy olyan hallgatók kerültek fel a I7-V. év­- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom