Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1950-1953 (HU ELTEL 8.a.52.)
1951. augusztus 28.
— 12 — a kérdésben* Nálunk - mondotta a felszólald - a félév eleje óta az időpontra beosztott kétszeri-háromszori konzultációkon eddig csak 6-7 az igazolatlan vagy indokolatlan távolmaradás, ami nagy eredmény* A vizsgákra való előkészítés kérdését egy kicát elhanyagoltuk* Főleg a másod- és negyedéves hallgatókra gondol a felszólaló, ahol a vizsgára, a szigorlatra kétéves anyagot kell átvenni, abból pedig a hallgatók nem érzik már magukat biztosnak* Felszólaló szakon bevezették a vizsga anyagának, tehát az elmúlt félév anyagának is szervezett konferenciákon való átvételét* Felszólaló szakán a hallgatósággal történt megbeszélés alapján már most közzétették a vizsga tételekre felbontott anyagát, hogy a hallgatóság tudja, mivel kell behatóbban foglalkoznia. így a hallgatók nemcsak^az egyes szerzőket és müveket látják, hanem a vezető problémákat is* Felszólaló tudomása szerint eddig teljesen elhanyagolta a kar azt a kérdést, ho^y a kar zömében középiskolái tanárokat nevel és egyaltalában nem vagy kevésb bé volt figyelemmel arra, hogy a tanult anyagot hogyan lehet hasznosítani a középiskolában. Felszólaló szakán - amit a többi szaknak is ajánl - ezen a téren azt a lépést tették, hogy olyan tételeket is felvesznek, mint: egyes szerzők, müvek tárgyalása a középiskolai oktatás szempontjából. Az a véleménye, mint Nagy Miklósnak, hogy a könyvkötésre fordított összegnek pld* lo $-os csökkentése nem takarékoskodás, hanem pazarlás, mert ha azok a könyvek tönkremennek, sokkal drágábban kell majd azokat beszerezni, mint amennyit egy ilyen megtakarítás jelent. Sokkal helyesebb volna, ha a gazdasági hivatal gondoskodnék a könyvek olcsóbb bekötéséről. Ez most kötetenként 2o-25 Ft-ba kerül. Mi utánajártunk - mondotta a felszólaló - és kis könyvkötőnél 12-13 Ftért köttettünk be könyveket* Megemlíti, hogy ma a C épületben erősebben volt befütve, mint igen sok téli napon, pedig ebből a kidobott pénzből sok könyvet lehetett volna vásárolni. Nálunk - mondotta - a múlt félévben és ebben a félévben is a különböző órák eltolódása következtében olyan anyagot kap a hallgatóság, amelyet anyagkövető szemináriumon, illetve tavaly még tanulókörben olvasmány- szerüen átvett. Ebbaa az évben azután kiderült, hogy a hallgatóság azt az anyagot sem dolgozta fel eléggé elmélyülten, amelyből az előző tanév végén már levizsgázott és igy nem teljesedetx az a remény, hogy az anyag egyes részeit az előző évi ismeretek alapján részletesen, elmélyülten meg lehessen velük tárgyalni. Ha a hallgató egy szerzőnek valamelyik müvét elolvasta már úgy, hogy a vizsgán tud róla mondani valamit, a nagy megterhelés miatt azonnal olyan kérdésre tér át, amelyben gyengébbnek érzi magát és igy az anyagban való elmélyedés lehetetlenné válik. Amig tehát