Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1950-1953 (HU ELTEL 8.a.52.)
1951. augusztus 28.
1ST az egyszakosság bevezetése meg nem történik, lehetetlen az elmélyült,komoly tanulás. Pécsi Márton tanársegéd, a VKM bölesészetkari előadója megállapítja, hogy kidolgozásra vár még a főiskolai oktatás módszertana. Hiszen pl. még az anyagkövető szeminárium lényege isincs tisztázva, A módszertan kidolgozása az oktató személyzet feladata az eddig szerzett tapasztalatok alapján és az egyes szakok tapasztalatainak kölcsönös felhasználásával. Kevesli a karon a gyakorlati oktatást. A földrajzi tanszéken pl. van olyan évfolyam, ahol még szeminárium sincs. Szintén szükségesnek tartja az egyszakosság mielőbbi bevezetését, amivel a minisztérium egyetemi főosztálya behatóan foglalkozik is, de ennek megvalósulásáig is meg kell találni a jb lyamatos tanulásnak és ellenőrzésének legjobb módját. Ennek egyik legértékesebb eszközét a konzultációban látja, amely módot ad az előadónak áthallgatok megismerésére,haladásuk figyelemmel kisérésére és fejlődésük irányítására, tehát a megfelelő káderéi kinevelésére. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a karnak az elenyésző kivételektől eltekintve középiskolai tanárokat kell képeznie, bár emellett szem előtt kell tartani a tudományos káderutánpótlás kérdését is. Ez utóbbi célt szolgálja a szakkörök, a konzultációk és a jövőben még fokozottabban beállitandó speciál-kolle- giumok rendszere. A tanárképzést azonban a szemináriumok vezető szempontjává kell tenni és ezen belül különös gondot kell forditani a hallgatók előadókészsé- g^nek^fejlesztésére is. Ennek sem szabad azonban formalitássá válnia olyan anyaggal való foglalkozás folytán, amely a jelenlévő hallgatóknak csak kis töredékét érdekli. Felszólalását a főiskolai oktatási módszertan elkészítésének sürgetésével fejezi be. KLaniczay Tibor adjunktus hangsúlyozza, hogy a folyamatos tanulás Tiztositásának és a tanulmányi szinvonal emelésének feltétele az egyszakosságnak és a tansegédszemélyzet létszáma emelésének követelményén túl a helyiség-probléma megoldása is. A magyar intézetben a tansegédszemélyzet és az általuk vezetett csoportos oktatási formák egymást zavarják a helyiséghiány miatt és sokszor a hallgatóval való megbeszélést csak a folyosón lehet lefolytatni. így lehetetlen az amúgy is csak kibontakozóban lévő oktatási formák kiteljesedése. Különösen fontos ebben a vonatkozásban a könyvtár kérdésének megoldása, pl. a magyar szakon, ahol 900 hallgató számára kellene lehetővé tenni a kötelező, az ajánlott és az egyéb olvasmányokkal való foglalkozást. Nem kéjses 900^hallgató igényeit kielégiteni egy olyan könyvtárapparátus, amely a régi egyetemen 30-40 főnyi társaság igényeit elégitette ki. Ez akadályozza a- 13 -
