Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1940-1941 (HU-ELTEL 8.a.46.)
1940. december 16.
14 köszönő típusnak nincsenek magasabb szellemi és életigényei: gépiesen végzik a maguk szűk látókörében a katedrán is a mindennapi munkát. A tehetségesebb tipus viszont, aki az egyetemen valamely tudományágba módszeresen mélyebben behatol, akkor, amikor tulajdonképeni hivatásának gyakorlására, a tanításra kerül a sor, nagy csalódást érez. A tudomány magas létrájáról le kell szállania a tanításnak előtte kicsinyes, pepecselő, szájbarágó munkájához. A tudomány distanciájának elméleti pátosza lenézeti vele a kisgyermekek lelki formálását végző aprólékos tevékenységét, amelyre kénytelenkelletlen fanyalodik rá. S ha tehe- ti, menekül erről a pályáról, különösen, ha más pályán mindjárt nagyobb jövedelem kecsegteti. Miért ? Mert nincsen mélyebben átélt hivatás-, érzése. Hogyan lehetne a tanárjelöltekben a tanári hivatástudatot hathatósabban fölkelteni és ébren» tartani, mélyebben begyökéreztetni ? Ez a kérdés beletorkollik a tudományos képzés és a gyakorlati tanárképzés viszonyának régi súlyos problémájába. A gimnáziumi tanárnak szaktárgyaiban alapos tudományos képzettségűnek kell lennie. Csak az tud jól tanítani, aki szaktudományának problémáit és haladását >• !
