Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)
1919. október 22. IV. rk
lyekre ott hivatkozás történik. BEÖTHY ny.r.tanár: Csak néhány szót kivan szólni. A felolvasott idézetek őt is megdöbbentették és sajnálkozásra indították, de nem hiszi, hogy ezek Alexander kommunista meggyőződését igazolhatnák. Amit Alexander a munkáról mond, az nagy általánosságban mozog, a jövő művészetéről tett megjegyzései pedig csak azt bizonyítják, hogy a jelen mesterkélt művészeti és irodalmi jelenségei után egyszerűbb és természetesebb irány feltámadását várja. Alexander bizonyos gyengeségből talán belement a kommunista frazeológiába, de ez nem jelenti, hogy kommunista volt.-Tanúságot tehet róla, hogy a proletárdiktatúra elejétől végig Alexander e rendszerről a legelitélőbben és elkeseredettben nyilatkozott nemcsak előtte hanem Fináczy és Kéky tanár urak előtt is. A napokban szóló lakásán spontán elhatározásból megjelent 3 fiatalember, akik közölték, hogy Alexander előadásaiban egyetlen szót sem ejtett ki, ami a - proletárdiktatúrára kedvező, sőt kifejtette, hogy a Marxismus már tudományosan megczáfolt tanítás. Alexanderről föltételezi}., hogy kommunista volt, lélektanilag is képtelenség.összes filozófiai írásain két vezető gondolat húzódik végig. Az egyik az intuíció, a másik a filozófia fejlődésének nem- • zeti tényezői. Erről irta első füzetet, s ebből a gondolatkörből merítette tárgyát a múlt évben megtartott akadé-