Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 7.a.72.)

1971. szeptember 14. oktatói értekezlet

- 15 ­a tankönyvben vagy előadásokon is feldolgozásra kerül, vagy éppen bekerül a tanszék által kiadott «jogszabály­gyűjteménybe. Más részük nem ilyen rangos'szabály, de kívánatos, hogy a hallgatóság létezésükről, megjelené­sükkel közel egyid^oben tudomást szerezhessen. Érdek xxáx fűződik ahhoz is, hogy a hallgatóság az к£ки elvi jelentőségű birósági állásfoglalásokról, fontos hatósá­gi intézkedésekről szervezetten és gyorsan tájékozód­jék. Számos alkalommal sajnálkozunk vagy viccelődünk azon, hogy a jogtudomány eredményeit az egyetemi hall­gatók nem ismerik meg, de ezidáig vajmi keveset tettünk annak érdekében, hogy figyelmét ezekre a produkciókra irányítsuk. A jelenlegi tanterv mellett rendelkezésre álló számos szabad óra fecsérlődik el ahelyett, hogy az okosan figyelmeztetett ifjúság üres óráinak egy ré­szében tanrenden kivül is foglalkozna szakmájának meg­ismerésével. Ebben a tanévben megteremtjük a gyors tájékozódás fel­tételeit. A kari könyvtár hetenként vagy kéthetenként - stencilezett formában - minden hallgatót tudósit azokról a jogszabályokról, birósági határozatokról és irodalmi produktumokról, amelye,^ ez idő alatt jelen­tek meg. A kiadvány jelzi azt is, hogy a szóbanforgó szabályok, irodalmi termékek tanulmányozása melyik évfolyam hallgatói számára tekintendő különösen fon­tosnak. Ezzel a "jogi forró dróttal" egyfelől az élő jog fejlődésével való szoros lépéstartást és ennek kapcsán másfelől a szabadidő értelmesebb felhasználá­sát kivánjuk előmozdítani. с/ A jogágazatonként végzett gyakorlatok mellett ebben a tanévben mindenekelőtt а IX. félévi oktatás során meg kell kísérelni a polgári jogi, a büntetőjogi és az államigazgatási szakszemináriumok tárgyául olyan modellek kidolgozását és feldolgozta­tását, amelyek alapanyagát valamely valóságos élet­viszony képezi, és amelyek módot adnak arra, hogy a hallgató, megtanulja a jogilag relevánA tények kiválasz­

Next

/
Oldalképek
Tartalom