Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1970-1971 (HU ELTEL 7.a.71.)

1970. október 20. I. rendes- A Kar oktatóinak értekezletével kibővített-ülés

10 c. / ^ hallgatói tudományos pályázatok eredménye az 1969/70, tanévben felülmúlta az előző tanévi eredményeket is, á kitűzött tételekbe 25 pályamunka érkezett. Ezeket 5 szakcsoportba osztva az illetékes tanszékek oktatói bírálták el* A szakcsoportok munkáját dr.Kádár Miklés, dr.Kovács Kálmán, dr.Révai Tibor, dr.Takács Imre, dr.Világhy Miklós professzorok fogták össze, A vélemények összesítése és egybevetése után dr.Návai Lász­ló professzor elnöklete mellett a szakcsoportok munkáját irányitó professzorokból alakult és a dékáni hivatal ve­zetőjével kiegészült bizottság előterjesztést tett a pályaművek díjazására. I, dijat nyert 8 hallgató, II. dijat kapott 10 és III.dijat 3 hallgató, Dieséretben és könyvjutalomban részesült 3 hallgató* d. / A IX, Országos Felszabadulási Tudományos Diákköri Kon­ferencia Állam- és Jogtudományi szekciójának üléseit Korunk rendezte. Az üléseimre 1970» március 19-20—21 nap­jain került sor. Hallgatóink kiemelkedő eredményt ér­tek el. Különdijakat adományozott a Magyar Jogász Szö- vetség, a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Művelődésügyi Mi­nisztérium és a KISz Központi Bizottsága, az Igrzság- ügyminisztórium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, a Legfelsőbb Bíróság, Legfőbb Ügyészség. L különdijakat Karunk 12 hallgatója kapta. Az Állam­ás Jogtudományi Kar által kiadott pályádijban 11 hall­gató részesült. A konferencia szervezését dr.Névai László professzor irányította* A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­sága köszönetét fejezte ki a színvonalas rendezésért. Hallgatóink sikerei annak a következetes és lelkiisme­retes foglalkozásnak az eredményei, amelyet a tanszékek a vezetésük,irányitásuk mellett mákodő tudományos diák­körökben kifejtettek, A diákkörökben elmélyült munka folyik. A tudományos munkába bevezetett hallgatók megvi­tatják az ülésekre vitt dolgozatokat, előadásokat, ez­н

Next

/
Oldalképek
Tartalom