Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1954-1955 (HU ELTEL 7.a.53.)
1955. május 14.
- 24 pott helyet a hivatalos tudomány fellegvárában, a Teleki Intézetben.^Ebből a népiségtörténeti irányból - jelentős hibái ellenére - nem véletlenül váltak ki" azok a ieles polgári történészek, akik a felszabadulás után aktiv"munkásai lettek tudományos ^életünknek,'hogy csak LIályusz Elemér és Szabó István példáját emlitsem. Bónis Györgyre azonban ez a népiségtörténeti irány nem hatott döntően,"sokkal inkább szellemtörténész volt-, mint maga Eckhart Ferenc. ^Sarlós professzor cikke joggal emeli ki és Ítéli el Szekfü Gyula egykori megállapításait az 1848 márciusi törvények "radikalizmusáról" és írja ezt a szellemtörténet rovására. Helyes ennek az elmaradt jogtörténeti kritikáját is számonkérni jogtörténészeinktől. Szerencsés továbbá az is, ahogyan Sarlós professzor tanulmánya napfényre hozza az egykori Eckhart-vita ellenfeleinek lényegében azonos nézeteit, közös elvi alapját. Egyet tudok érteni a lényegét tekintve azzal is, amit Sarlós professzor a szellemtörténeti irány szent korona tanának vonásairól és a közjogi szemlél ether& képest "többletéről” állit, azzal az eltéréssel mégis, hogy egyfelől Eckhart professzor a szentkoronatant nem tekintette magyar spedialitásnak, a cseh koronafogalommal is behatóan foglalkozott /amely még a huszitizmusban is szerepel császárellenes célzattal/* Másfelől a marxista szemlélet a középkori ideológiai nézetek vallási formáit, elemeit nem tagadja, s ez a szentkoronaeszme kialakulásának marxista magyarázatából sem mellőzhető. Molnár Erik e kérdéssel foglalkozó cikkében" helyesen azt emelte ki, hogy a szentkoronatanhoz vezető reális társadalmi folyamat a lényeges, és ez tükröződik visz- sza a társadalmi ideológia fejlődésében /Werbőczy és a rendi jog. Társadalmi Szemle, 1947* 112. o./. Ennek konkrét feldolgozása a marxista jogtörténet feladata, semmiesetre sem azonban az ideológiai problémák mellőzésével. A "vallási mitológia" emlegetése pedig könnyen erre vezethet. Nem tartom teljesen megnyugtatónak a fenti pozitívumokkal szemben a tanulmánynak a bírált mondathoz való tapadását, amely igen leszűkítette a kérdés tárgyalását, s nem egyszer kedvezőtlen harci terepre vitte a cikkírót. Koránt-^ sem volt szükségszerű a tanulmánynak megmaradnia a bírált téves szemnontok keretében - hiszen a szellemtörténet már megtörtént filozófiai birálata után a jogtörténetre e ^bírálat konkrét, elemző alkalmazása vár. Ráadásul a cikk meg e maga— szabta köretekben sem merítette ki a bírálati lehetőséget. Gondolok' itt arra, hogy pl. a szellemtörténeti irány aimon nézeteit nem pusztán elavultsága, naivsága, egyáltalán nem reakciós jellege miatt bírálta, de nem^is csak valamelyes Hahsburg-ellenes éle miatt, amire Sarlós professzor utalt. ^ ^ Hóman Bálint megcáfolja ugyanis Timon Ákos közjogi szemleletének konzervatív, sőt "klerikális" hírét, s azt lioeralisnak^ minősíti. /A történelem útja. A?magyar történetírás uj utjai. Bp. 1932. 36. old./. Ez tehát elítélésére^ másikpolitikai oka. A jogtörténetben érvényesült szellemtörténeti irány ? beható elemzése' továbbá még a pozitív elemek korlátáit is hivatott lenne feltárni. Pl. a szláv kapcsolatok, párhuzamos fejlődés tárgyalásánál Eckhart Ferenc sem azok tarsadalmi- gazdasági alapjaiból indult ki-. A nepszellem-neplelek pro lémánál említendő lenne, hogy a szokásjog ortelmezesénel ez az osztályviszonyok teljes elkenesere vezetető, eckhart -erenc