Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 7.a.52.)

1953. november 28.

- 8 a társadalmi viszonyok, amelyek a kérdés szabályozását szükségessé tették. Pólay elvtárs beszélt arról, hogy a házastársak más-más lgdcóhelyen való munkája sok esetben eredményezi a házasságok felbontását. Meg kell jegyeznie, hogy ilyen eset a gyakorlatában még nem fordult elő, ezért kétségbe vonja, hogy a közös munkahelynek ilyen szempontból különösebb jelentősége lenne és kedvezően hatna ki a házasságfelbontások statisztikájára.

NÉVAI LÁSZLÓ egyetemi tanár a névviselés kérdéséhez kiván hozzászólni. Rámutat arra, hogy nem azonos a helyzet e tekintetben sem a Szovjetunió és a hazai Viszonyok között. Aki az orosz nyelvet ismeri, az tudja, hogy nincs különbség a leány vagy asszony között, csak a név végződése mutatja meg egyáltalán azt, hogy nőről vagy férfiről van-e szó. Nálunk egészen más a helyzet. Nincs is talán más nyelvben ilyen megoldás, mint a magyarban, hogy a férjes asszony neve teljesen megváltozik, a régi leánykori nevét valósággal elbújtatja a férje neve.$ögé és ekként az uj név szinte a férj függelékeként tünteti fel a felesé et. A társadalmi életben is ilyen módon szerepel, bár vannak akik túlteszik magukat a kérdésen és nem veszik fel férjük nevét, különösen az utóbbi időben, de ez ma még nem népszerű megoldás. A feudális, vagy talán még az azt megelőző kornak a maradványa az a felfogás, amely értéket tulajdonit annak, hogy egy leány férjhez ment, asszonyi mivoltának megbecsülését szinte ehhez kötötték, hogy a férje nevét viselte. Ha gyermeke van és férje nincs, ez lebecsülésben részesiti. Az elvált feleség feljogosításáról volt szó férje nevének viselésére és a hozzászólók úgy beszéltek erről a kérdésről, mintha a névviselési jog megadásával valósággal ajándékban részesülne a volt feleség. L szocialista jog világában nem lehet erről a kérdésről igy beszélni. A névviselés kérdése az anyakönyv-vezető előtt dől el, ahol a házasulok megállapodnak abban, hogy melyikük milyen nevet fog viselni. A házasság felbontása után is választhat a feleség, hogy ha egyáltalán felvette férje nevét, megtartja-e azt, vagy leánykori nevén fog szerepelni. Ezen a módon látná méltányosnak a kérdés megoldását, amely egyben alkalmas lenne^rra is, hogy a magyar nyelv és a népi hagyományokban jelentkező csökevényeket minél előbb megszüntesse.

VADÁSZ LAJOS megyei birósági biró szerint a névviselés kérdésével kapcsolatban a szovjet családjogi megoldás a helyes és bizonyára mi islerre fogunk rátérni. A névviselésnek a későbbi fejlődés folyamán nem lesz különösebb ‘jelentősége• Erre látunk a Szovjetunióban példát. Benjamin 1949-ben a német házassági törvényhez készült tanulmányát idézi, hogy a házasság- kötés tényével szerzi meg az asszony a férj nevét. Ebbe nincs joga a férjnek beleszólni. Felveti, hogy az is megtörténhet, hogy a feleség az előbbi férj nevét kivánja viselni. Erre is módot kell adni. Beck elvtársnak az a megjegyzése, hogy az ügygondnoknak is van joga