Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 7.a.52.)

1953. november 28.

mán hozott 223 ítélet közül 69 volt elutasító, Á bontási ítéletek vonalán igyekeznek ellensúlyozni azt, hogy u.n. általános vagy biztos ’bontó okok ne alakuljanak ki, A probléma lényege abban van, hogy a bontópert úgy fogják fel a bíróságok, mint egy betegséget,. megvizsgálják ment- hetetlen-e a házasság vagy sem. A betegségnek is vannak meghatározott tünetei, a bíróságok sem tudnak kitérni az alól, hogy biztosan megállapíthassák, hogy a házasság beteg, Ha pl, alperes együttél más valakivel és ezért közösen kérik a házasság felbontását, akkor a körülmények mérlegelése alapján a házasságot rendszerint fel kell bontani. Ha felperes maga él együtt valakivel és az alperes ezt ellenzi, akkor semmi esetre sem igyekeznek felbontani a házasságot. Ilyen esetekben legalább 2 esztendőnek kell eltelnie, mig végül is a biróság bont, hacsak valami különleges helyzet nem áll fenn, pl. a régi házasságban nincs gyermek, az együttélésből viszont igen. Egy másik eset, mikor a féltékenységre hivatkozással akar az egyik házasfél elválni, e zen az utón bontást kierőszakolni. Rendszerint a féltékenységre ok is van, és ha ez valóban a tényállás, akkor nem bont a biróság azon az alapon, hogy a feleség ezt nem tűri szótlanul.- A névviselés kérdésével kapcsolatban az a felfogás alakult ki, hogy ha a férj ehhez hozzájárul, akkor minden esetben megengedik. Egyetért Hizaalovszkyval abban, hogy ez a törvénynyel nincs összhangban. Miután a Legfelsőbb Biróság azt a gyakorlatot folytatja, hogy a férj hozzájárulása esetén a névviselést megadja az elvált feleségnek, nincs értelme szélmalom harcot folytatni a Legfelsőbb Biróság gyakorlatával szemben. Abban az esetben, ha a férj ellenzi, hogy az elvált feleség továbbra is nevét viselje, a helyzet komoly mérlegelés tárgyát képezi, mielőtt határozatot hoznának. Általában nagyon kevés a névviselés elutasítását kimondó Ítélet. A fejlődés mai szakaszán nem ért egyet a tanulmánynak azzal az állásfoglalásával, hogy helyes lenne az a gyakorlat, hogy egy nő^sem^visel- hesse a bontás után férje nevét, mivel a közvélemény ma még nem tartja mindegynek, hogy viseli-e az elvált feleség a* férje nevét, vagy sem; és indokolatlan is lenne, ha egy erkölcsileg teljesen hibátlan nőnek nem adatnék meg a névviselés joga.

A különilleték kérdésében kétségtelen, hogy ingadozás tapasztalható a gyakorlatban, mert erre nem kaptak a bíróságok megfelelő utasítást. Volt egy megállapodás a külön illeték kiszabására vonatkozóan, de ettől rendszerint el kell térni, mert a Legfelsőbb Biróság gyakorlata is leszállította ezt az összeget. Van egy alsó és egy felső határ. A felső határ az egy havi kereset,* ennél több nem állapítható meg. Egyébként esetenként, a körülményektől függően állapítják meg; a biróság igyekszik a felek szociális helyzetét méltányolni és azt hiszi, hogy nincs is panasz ilyen vonatkozásban. A különilleték célja figyelmeztetni azt a felet, aki felelőtlen a házasság intézményével szemben és büntetni azt, aki vét a szocialista erkölcs szabályai ellen.