Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1952. október 15.

- 11 denhová, ennek eredményeként előfordult, hogy ugyan úgy, mint a polgári bíróságoknál a folyosókon jár­káltak. Az is előfordult, hogy a hallgatók maguk ke­restek maguknak valami elfoglaltságot, bementek tár­gyalásokra, s kiválasztották az őket legjobban ér­deklő tárgyalásokat. Ezt jövőre jobban meg kell‘szer­ve zni. Hiányosságként említi meg, hogy a hallgatók a munkahelyek szervezeti életében nem vettéc részt. Ebben a kérdésben több helyen érdeklődött, de nem kapott kié légitő választ. Legtöbb helyen azt mondták, hogy a gyakorlatok ideje nagyon rövid volt ahhoz, hogy a hallgatókat a szervezeti életbe bekapcsolják. A Dékánnak arra a felhívására, hogy a szak­mai gyakorlatba bekapcsolt tanszékek tartsanak a vég­zett hallgatók bekapcsolásával megbeszéléseket, köz­li, hogy a büntetőjogi tanszéken ilyen megbeszélést már tartottak. Ezen a megbeszélésen részt vettek régebDen végzett hallgatók, most végzettek és gyakor­lati emberek. A régi hallgatók jogosan tettek szem­rehányást azért, hogy ők nem vehettek részt nyári gyakorlatokon és sokkal nehezebben tudtak beleillesz­kedni a gyakorlati életbe. A büntetőjogi gyakorlatra beosztott hallgatók jellemzéséül köfcli, hogy intézmények vezetőinek véle­ménye szerint a gyakorlatot folytató hallgatók legna­gyobb részét már most is szivesen alkalmazták volna. A szakmai gyakorlatok vezetői közül többen kijelentették, hogy számukra a hallgatókkal való foglalkozás nem volt teher és a hallgatókkal öröm­mel és szivesen foglalkoztak. Az eljárási jogok tanításának is jó előisko- lája a gyakorlat. W.eltner Andor egyetemi tanár Írásban tett elő­terjesztésének 6.pontjával kapcsolatban javasolja,hogy a Kar a Módszertani Bizottság előterjesztései alapján foglalkozzék a szakmai gyakorlatok szervezésének, le­bonyolít ásának és értékelésének módszerével. Az előterjesztés 8.pontjában foglaltak helyett azt javasolja, hogy a Kar az intézmények jó munkát végzett szakmai felelőseinek köszönőlevél helyett a hallgatóknak a munkájáról készített észrevételeket és értékeléseket küldjük meg. VILÁGrHY MIKLÓS egyetemi tanár kiegészítő ja­vaslatot tesz az előterjesztés 5.pontjához. Felhívja a figyelmet arra, ha a referátumban megjelölt módon kiszélesítenénk a szakmai gyakorlatok helyét, fennáll az a veszély, hogy a hallgatók oda szeretnének állás­ba menni. Már pedig a Kar elsőrendű feladata az igaz­ságügyi apparátus megfelelő káderekkel való ellátása. Javasolja, hogy az előterjesztést olyan formában egé­szítsék ki, hogy a hallgatók zöme az igazságügyi ap­parátusban és az államigazgatásban nyerjen elhelye­zést. VAS TIBOR egyetemi tanár szerint a bíróságokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom