Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1953. április 15.

22 ­THEISS EDE egyetemi tanár szerint a 9 hallga­tó nincs benne a lemorzsolódottakban. DÉKÁN azt gondolja, hogy nagyon fontos volt ezt a kérdést napirendre tűzni. Hiányolja a jelentésből annak megállapítását, hogy a négy előadási nap helyett a 3 előadási napot vezettük be. Helyes volt-e ez a rendszer, milyen ered­ményeket hozott, milyen hátrányokat mutatott. Fontosnak tartja a folyamatos tanulás kérdését. Nem tudja célravezető-e a tanulópárok bevezetése az es­ti tagozaton. Helyes, ha a maguk keretében a csopor­tok ezt öntevékenyen megvalósítják, de elrendelését, erőltetését nem tartja helyesnek. Fontosnak tartja /és különösen a minisztérium felé szeretné felvetni/ az elhelyezés kérdését. Vannak olyan hallgatók, akik nincsenek jogi képzettségüknek megfelelő helyen és in­nen is lehetne népgazdasági igényeket kielégíteni. Ha nincsenek olyan helyen, ahol jogi képesítés^szükséges, akkor segiteni kell nekik az elhelyezkedésnél. Az esti tagozaton a speciális körülményeknek megfelelő módszereket kell bevezetni, pl, az ellenőr­zés oiztoslTása érdekében. Vagy pl. az osztályfőnökök munkája az esti tagozaton egészen más jellegű, mint a délelőttieké. Nem tudnak a hallgatókkal érintkezni, mert a gyakorlati órák erre nagyon szükek. Kéri ezért Theiss elvtársat, hogy dolgozza ki ezeket a módszer­tani problémákat. NIZSALOVSZKY ENDRE egyetemi tanár azt hiszi, hogy a levelezőoktatást vizsgáló bizottság munkájából az esti tagozatra is le tudjuk vonni a tapasztalato­kat. A Dékán kérdésére válaszolva, a heti 3 napos ta­nulási időbeosztás tapasztalata szerint előnyös. MARTON GÉZA egyetemi tanár a 3 napos tanitási időhöz szólva elmondja, hogy az esti hallgatók a szü­netek rövidsége miatt fordultak hozzá panasszal. Gyak­ran még az 5 perces szünet is megrövidül az előző elő­adás pontatlan befejezése miatt. Azt kérik a hallgatók, hogy emeljék fel a szüneteket lo percre. HAJDÚ GYULA,egyetemi tanár szerint nem az 5 perces szünetben van a hiba, hanem, hogy túl későig tartanak az előadások, este fél lo-ig. A nemzetközi jogi ilyen késői gyakorlati óra teljesen értéktelen, ECKHaRT FERENC egyetemi tanár hiányolja, hogy nincsen pontos óra és nem működik mindég a csengő az egyetemen. Kéri a Dékánt, hogy a pontos csengetés érde­kében intézkedjék. MÓRA MIHÁLY egyetemi tanár is megerősiti, hogy az 5 perc szünet kevés. Javasolja az előadások időtar­tamát 5 perccel cseökkenteni. A 3 napos tanitási idővel kapcsolatban az a megfigyelése, hogy a hallgatók meg vannak elégedve, mert nyertek egy napot. Kiélégitó a hallgatók szorgalma, érdeklődése, a szakkörben is mű­ködnek 4-5-en.

Next

/
Oldalképek
Tartalom