Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1946. december 18.

át történt megszakítása esetében sem le­het szigorlati tárgyak hallgatását elen­gedni. Ez a rendelkezés igen alapos meg­fontolás után annak biztosítására irányult, hogy a jogi oktatás komolysága az egyéb- ' ként igen messzemenő kedvezményeknek se eshessék áldozatul. Ennek folytán a fo­lyamodó sem mentesülhetett a negyedéves tárgyak hallgatása alól, bár katonai szol­gálatának tartama alapján két félév elen­gedésében részesülhetett volna és ezért végbizonyítványt csak a III. alapvizsga letétele után ezidőszerint hallgatott he­tedik félévének lezárása után kaphat. Igaz, hogy a folyamodó csak harma­dik alapvizsgájának letétele után érte­sült további félévhallgatási kötelezett­ségéről és elmulasztotta az 1945/46. tanév II. félévére való beiratkozást, a- mely félévben a negyedéves szigorlati tárgyakat hallgathatta volna, ámde ez a feleve a rendes szabályok szerint szabály­talan félév lett volna. A folyamodó u- gyanis már 1939. szeptemberében harmadik alapvizsgára bocsáttatott és igy az 1940. év végén vonulván be katonai szolgálatra, még katonai szolgálata előtt négy alka­lommal /: 1939. szeptember, 1940. január, 1940. junius, 1940. szeptember :/ is mód­ja lett volna a harmadik alapvizsgát le­tenni es az utolsó alkalom felhasználása esetében is 1940. év végén a végbizonyít­ványt megszerezni. Tanulmányi veszteségét

Next

/
Oldalképek
Tartalom