Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)
1946. december 18.
27. tehát elsősorban jogi tanulmányai elhanyagolásának köszönheti. De a katonai szolgálatból visszatérése után sem tette le az alapvizsgáját az 1945/46. tanév második félévének kezdetén, hanem csak egy további félévi késedelemmel, 1946. júniusában. Ily körülmények között nem látszik indokoltnak, hogy az emlitett félreértés következtében az 1946/47. tanév első félevében hallgatott feléve úgy vétessék számba, mintha azt még az 1945/ 1946., tanév második félévében hallgatta „ volna és ez a szabálytalan féléve a ta- . nulmányi idejébe beszámittassék, illetőleg az 1938/39. tanév második felévében hallgatott félév figyeÍmenkÍvül hagyásával a hat. féléves végbizonyítványnak a- lapjául fogadtassák el. Kern látszik ez indokoltnak különösen azért, mert a folyamodó a végbizonyítványhoz megkívánt utolsó félévét a folyó félév lezárásával megszerzi és igy a kérésének teljesítése számára más e- lőnyt már nem is nyújthat, mint azt,hogy nem a 67.000/1946. Vkm. sz. rendelettel kiadott, hanem a régi rendszerű szigorlatokra lenne bocsátható. Amidőn pedig a jogszabályalkotás az uj szigorlati rendben állapította meg azokat a követelményeket, amelyeket a karon doktori oklevelet szerzőknek meg kell felelniök,