Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1927-1928 (HU-ELTEL 7.a.28.)
1927. szeptember 28. I. rendes ülés
lenk ez ő magatartásának legalább is erkölp esi következményei alól való föl mentésére fegyelmi hatósága illetékes. A tek.Karnak sírját fenh at óságán belül megéri élendő elhatározására csapán csak az tartozik:vaj- jón a szinte elvont tárgyilagossággal ismertetett tényállás mellett _dr.Balás P.Elemér akár ezen, akár más tud. egyetemi tani- tói testületbe befogadható-e vagy sem ? Csakis az eze n karbeli elhatározásra indi* m f. r # > * r tó okok kialakulásának végette és hogy anyagot, meggyőz ő dé s em sz éri nt val ó sup er- fluens alapot szolgáltassak folyamodó jó avagy rosszhiszeműségének elfogadására, még a következő tényeket szögezem le. Amikor folyamodó rövid utón értesül a Kar határozatáról, melynek értelmében a kérvényéhez becsatolt politikai doktori n f « _ * oklevél másolat alapján jogtudományi szakból magántanárrá nem képesíthető,amikor tehát, ha addig nem győződött volna meg • 9 rr * róla, most tudomást szerzett arról,hogy neki Szegedről annakidejében valótlan tar- talmú hivatalos diplomamásolatot szállit * tottak, mégis újból a szegedi tud.egyetem rektori hivatalától és illátve ugyanattól a dr.Vinczi Károlyt ól szerzi meg 19 S. március 25-án az eredeti jogi doktori diploma hivatalos másolatát, akiről- ha netalán tán eddig nem, de most már tudja, hogy részére 19 23-ban hamis hivatalos másolatot szolgál tatott ki. Természetszerűleg logikai következtetéseim láneolatában_abbeli folyamo dóra is legkedvezőbb kiindulásomhoz alkal, * . A- r- ^ mazkodom, melynél fogva a hamisításban semr mi része nem volt. És az első, megbi'zhatat' lannak bizonyult forrásból megszerezve a