Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1924-1925 (HU-ELTEL 7.a.25.)
1925. május 6. V. rendkívüli ülés
tároz, a hivatalból való tagokon kivül mind az öt meghívott tag a Pázmány Péter tudományegyetem kötelékébe tartozó tanár legyen. Általában úgy vélem, hogy az egyetem és a Gyüjteraényegyetem közt kötendő és a miniszter által megerősítendő egyezségbe az 1922*XIX.törvénycikktől eltérő, annak rendelkezéseit részben módosító kikötéseket kétségtelen joghatállyal lehet felvenni. Mert hiszen ha az "egyetem hozzájárulását egészen is megtagadhatja és ez által a törvényt magára nézve egészen hatályon kivül helyezheti, akkor annál inkább megteheti azt, hogy hozzájárulásának feltételeképen a törvénynek csak egyes rendelkezéseit mellőzi vagy * módosítja. Ad 6.§. A miniszter Ur leirata szerint a szabad áthelyezhetés az * ~ > egyik gyűjteményből a másikba a koneep- . . i ció lényegéhez tartozik. Ámde az Akadémia példája mutatja, hogy a Gyűjteményegyetem személyzetének közös státusba foglalását össze lehet egyeztetni az egyes « intézetek személyzetének bizonyos fokú különállásával. Az e pontban foglalt kivánságok nagy részben már megvannak valósítva az Akadémia alkalmazottaira az 1923.1. *• • t.c.2.5-ában. Nevezetesen ami a meglevő személyzet átvételét, uj alkalmazottak beosztását vagy a személyzetnek más intézethez áthelyezhetését illeti. E tekintetben az id.§* követhető mintául szolgálhat. Ha a könyvtári személyzet az ' . -. ■ * «# ' , * . * a .. í-1 ■j; 1.1 iq evs ■ , yft. "i íyw > , 3 Loss * Jfor'*rn ;* . 1