Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

vecse-rendszer, hanem attól, hogy a 12. században ez itt még nem fejlődött ki. 3 2 Egyes történetírók szerint Rosztyiszlav Msztyiszlavics kijevi fejedelem (1159-1167) a.2 államférfiak anakronisztikus típnsát képviselte, aki remény­telenül próbálta megállítani a történelem kerekét. Rosztyiszlávval Andrej Bogoljubszkijt állították szembe, aki állítólag északkeleten lerombolta a kialakult rendet, és a távoli jövő terveit rajzolta meg. Tolocsko viszont úgy vélte, hogy hasonló szemrehányást nemcsak Rosztyiszlávnak lehet tenni. Nem értett egyet a két uralkodó szembeállításával, mivel a vezető szerepre pályázó fejedelmek mindannyian a centripetális erők képviselői voltak, s őket nem a végső célok, hanem azok elérésének módszerei és útjai külön­böztették meg egymástól. 1" 1 P. P. Tolocsko Andrej Bogoljubszkijt tehát nem tartotta rendkívüli állam­férfinak, mint B. A. Ribakov, viszont helyi szinten, a Szuzdali Fejedelem­ségben jelentősnek minősítette uralkodását, amikor azt írta, hogy tevékeny­sége az óorosz állam területét kialakító első kijevi fejedelmek tevékenységé­hez hasonlít. 3 A korszak végére megszületett a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség első monográfiája is, melyben a szerző, Ju. A. Limonov alaposan elemezte és értékelte Andrej Bogoljubszkij életpályáját és északkeleti uralkodását. A fejedelmet jellemezve nem fukarkodott a pozitív jelzőkkel: Andrej tapasztalt hadvezér, tekintélyes és félelmetes vajda (katonai vezető, parancsnok) volt, akinek még a „vad kunok" is engedelmeskedtek. Személyes bátorságát álta­lánosan elismerték. Ugyanakkor egyáltalán nem volt vakmerő vitéz, a lovagi párviadalok kedvelője, a heves összecsapást, a csata mámorát, a harc hevét mindennél többre tartó katona. Nagyon okos politikusnak, higgadt és körül­tekintő tárgyalópartnernek bizonyult. Nemegyszer és fölöttébb sikeresen szerepelt közvetítőként apja, Jurij Dolgorukij és ellenfelei között. Egészében véve ritka tisztánlátás és ravaszság jellemezte. Ezek a jellemvonások, ener­giával és nagy akaraterővel párosulva, a 12. század rendkívüli diplomatájává tették a fejedelmet, aki túl tudott járni az intrika olyan szinte felülmúlhatat­lan mesterének eszén is, mint amilyen IzjasZlav Msztyiszlavics kijevi feje­delem (1146-1154) volt. 3 5 1155-ben Andrej délről északkeletre ment, lemondva az őt az „orosz földből" megillető részről. Limonov szerint ez a döntés Kelet-Európában új tehetséges politikus megjelenését jelentette, akinek az orosz történelem új politikai stratégiát, új politikai fogalmakat, sőt a politizálás új módszereit köszönhette. Három év alatt Andrej északkeleten jelentéktelen kisfejedelem­ből a régi Rusz területének körülbelül egyharmadával rendelkező, erős feje­delem lett. 1157 júniusa, Andrej szuzdali fejedelemmé választásának idő­pontja Rusz történetének rendkívül fontos dátuma. Az önálló északkeleti 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom