Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)
Mindebből az következik, hogy a XVIII. század folyamán végbement népességgyarapodásban a bevándorlás meghatározó szerepet játszott. Nagy telepítési akcióról nincs tudomásunk, a szűkre szabott belső és külső határ ilyet nem is tett volna lehetővé. Sokkal inkább spontán betelepedésről volt szó. A város jogállásából fakadó előnyök, a jó kereskedelmi lehetőségek és a századok óta művelt szőlőhegyek egyaránt vonzhatták a jövevényeket. Ehhez járult még az is, hogy a termelés folytonossága a török világban sem szakadt meg, így az ide érkezőknek életüket nem a határ újrafeltörésével, kultürtájjá alakításával kellett kezdeniük. Arra az igen fontos kérdésre, hogy a betelepülők az ország mely vidékéről származtak, adatok hiányában nem tudunk pontos választ adni. Bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a sűrűn lakott felvidéki vármegyékből jöttek ide legtöbben. Eire enged következtetni Hont, Gömör és Borsod megyék panasza, melyet a Hevesbe irányuló jobbágyszökések miatt tettek. Szabolcs megye egyenesen katonai fellépéssel fenyegetőzik „ látván helységei romlását s utolsó pusztulását lakosságának Hevesbe történt veszedelmes átköltözése miatt. " 1 4 Átfogóbb képet kapunk Gyöngyös XVIII. századi népességfejlődéséröl, ha eddigi eredményeinket összevetjük Eger, Heves megye, illetve az ország hasonló adataival. A korábbi önmagához képest jelentős gyarapodást mutató Gyöngyös lakossága 1787-ben messze elmaradt a püspöki székhely lakosságától. Egerben ugyanis az összeíróbiztosok 2738 házban 16852 személyt számláltak össze. 1: > A század elején még 2000 fős város népessége a nyolcszorosára nőtt és az ország hatodik legnagyobb települése lett. Lélekszáma Gyöngyösnél sokkal dinamikusabban emelkedett, és a régió népesedési súlypontja ide helyeződött át. Heves megye népesedési viszonyaiban is jelentős változások következtek be a korban. Lélekszáma hetven esztendő alatt csaknem kilencszeresére nőtt. Míg 1715-ben csak 15 000, 1786-ban már 132 000 ember élt a törvényesen egyesült vármegyék területén. 1 6 Helytelen lenne ugyanakkor a megye és a megyeszékhely erőteljes gyarapodását a történeti környezettől és a kiinduló állapotoktól elvonatkoztatva szemlélni. A hódoltság idején és az azt követő évtizedekben Eger és a vármegye lélekszáma igen alacsony volt, népességfejlődésük mélyről indult. Véleményünk szerint a század folyamán a népesedési keretek feltöltődésének, az adott gazdasági-társadalmi viszonyok között lehetséges legoptimálisabb szint elérésének lehetünk tanúi. A növekedés nagyságrendje pedig részben attól függött, hogy mekkora különbség mutatkozott a kiindulópont és a telítettségi küszöb között. Ez a küszöb természetesen megyénként, településenként változott és szoros összefüggésben volt a 121