Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

természeti, gazdasági adottságokkal, a táj munkaerő-szükségletével és eltartó képességével. A gyöngyösiek törökkori helybenmaradása azt eredményezte, hogy nem alakult ki akkora különbség a század eleji lakosságszám és a telítettségi küszöb között, mint a megye és Eger esetében, így a növekedés sem lehetett olyan nagyságrendű. Figyelemreméltó változás következett be a népesség területi elhelyezkedésében is. 1715-20-ban Heves 15 ezres lakosságának még több mint 20%-a Gyöngyösön élt. A „kalapos" király idején az oppidum a megye lélekszámának már csak 7,4%-át mondhatta magáénak. A vidék erőteljesebb benépesülését' mutatja, hogy 1786-ban Eger és Gyöngyös lakossága együttesen is csak az össznépesség 20%-át tette ki. A város népességfejlődése arányaiban leginkább az ország egészének népességfejlődésével rokonítható. Becslések szerint 1720-ban a Kárpátmedencében 4,3 millió ember élt.

1

7 II. József adatfelvételei már 9,5 millió lakosról tudósítanak. Magyarország lélekszáma tehát több mint kétszeresére (120%), Gyöngyösé, mint már említettük közel háromszorosára (180%) nőtt. II. József népszámlálásával kapcsolatban még két dologra kell felhívnunk a figyelmet. Egyrészt az összeírás adatai visszaigazolni látszanak azt a korábbi feltevést, mely szerint egy háztartásban 6-7 ember élt. Ha ugyanis a népességet összevetjük a házak számával, akkor 6,2 fős értéket kapunk. Ez csak nő, ha a házszámból leszámítjuk a nyilvánvalóan nem lakás céljára szolgálókat. Hasonló következtetésre juthatunk, ha a megye többi települését vizsgáljuk. A megyei átlagtól eltérő viszont az egy házra jutó családok száma. Míg a települések többségében egy házban átlag egy, legfeljebb másfél család lakott, addig Gyöngyösön 1571 házban 3105, azaz házanként átlag két család élt. Ennek oka elsősorban a belső határ szűkösségében keresendő. Érdekes adalékokkal szolgál az összeírás a nemek és életkor szerinti tagozódásra vonatkozóan is. A férfiak és nők száma csaknem megegyezik, hiszen 4711 férfi mellett 4913 nőről tudósítanak a népszámlálók. A férfiak közül 1912-en házastársi kötelékben éltek, 1709-en pedig 17 éven aluliak voltak. A még nőtlenek vagy már özvegyek együttes száma 1090-re tehető. A házas férfiakéval nyilvánvalóan megegyezik a férjezett nők száma. További megoszlásukról azonban a népszámlálás nem tájékoztat. ^Feltehető ugyanakkor, hogy a férfilakosságéhoz hasonló belső arányok jellemezhették a nők társadalmát is. Ha feltevésünk helyes, akkor a 17 éven aluli nők száma 1800 körül lehetett. Bonyolítja a mérlegelést az a körülmény, hogy míg a 17 éven aluli, családalapítás előtt álló fiúkat sarjadéknak minősítették, addig ez nem mondható el a hasonló korú lányokról, akik már eladó korúnak számítottak, sőt egy részük már bizonyára férjezett volt. Ezt támasztja alá a tudós pozsonyi professzor híradása, mely szerint „Szép hajadon leányt tizenöt éven 122