Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Gebei Sándor: Az erdélyi fejedelemség szerepe az 1646—48-as oszmán birodalom elleni koalíciós kísérletben

tatásával - hárult. Formálisan még mindig a politikai ügyek elsőszámú irányítójának számított, de facto, a pénzforrások felkutatásával foglalkozott. Sorsának alakulását a két politikai tényező - egyfelől a palota, másfelől a janicsárság - közötti lavírozás határozta meg.

8 Hogy mennyire szűk volt a nagyvezír mozgástere, arról a következő tény árulkodik: 1604-1656 között 44 (!) nagyvezír váltotta egymást a bizalmi poszton.

9 Szultánból is volt éppen hét 1595-től 1648-ig, de a nagy ősök nyomába - II. Mehmed, I. Szelim, I. Szulejmán - egyikük sem léphetett. A nem természetes halál miatti uralkodó váltások önmagukban is a szultáni hatalom névlegességéről tanúskodnak, a palota a hárem és a kaszárnya (janicsárok) politikai befolyása alá került. II. Oszmán szultán (1618-22) életét még a hárem falai sem tudták megmenteni a janicsárok haragjától 1622-ben. A zsoldfizetés elmaradása miatt felbőszült Allah katonák kifosztották a palotát, és azt a Musztafát (1622-23) ültették a trónra, aki már négy éve egy háremhez közeli, befalazott ajtójú toronyban várta élete elmúlását.

1

0 A bezártság okozta gyengeelméjűségét a janicsárok csak rövid ideig tolerálták, a megfelelő szultánt egy 11 éves gyerekben, IV. Murádban (1623-40) találták meg. Kegyetlen, vérszomjas, rettegett despotává nőtte ki magát IV. Murád, aki az Oszmán-dinasztia legnagyobb uralkodója akart lenni. Caligula, Nero stb. római császárok esztelensége és őrültsége egyesült benne. Ez a pszichopata gyakran büszkélkedett vezírei előtt szultáni előjogaival: a nagy uralkodók megtehetik, - mondogatta - hogy akár minden nap tíz ártatlan embert is kivégeztessenek.

1

1 Ennek az uralkodási elvnek ismeretében még az sem kizárt, hogy 1632-37 között valóban 25000 embert küldött a halál,12 ba. IV. Murád utóda, Ibrahim szultán (1640-48) pszichikailag ugyancsak labilis volt. 25 éves koráig, amíg bátyja örökébe nem léphetett, permanens halálfélelemben élt. Kiegyensúlyozatlanságában és kiszámíthatatlanságában erősen közrejátszott impotens volta is. A legértelmetlenebbül költekező szultán címet is „kiérdemelte" alattvalóitól: pl. ámbrában fürdött minden nap, vagy pl. cobolyprémmel kívánta „tapétáztatni" a palota szobáit. „Bánatát gyakran alkoholba fojtotta", audenciát nemigen tartott, helyette anyja gyakorolta az uralkodói jogokat.

1

3 (A máltaiak fogságába esett Zaffiráról van szó!) Bizonyosak vagyunk abban, hogy a varsói királyi udvar sem nélkülözte a lengyel diplomaták sztambuli tapasztalatokat összegző jelentéseit. Az információk értékeléséből IV. Ulászló és hű kancellárja J. Ossolinski sem juthatott más következtetésre, mint arra, hogy a három kontinensre is kiterjedő iszlám birodalom ereje megroppant, a ruméliai perifériák nyugalma a centrumban eluralkodott anarchiát csak ideig-óráig ellensúlyozhatja. Nem meglepő tehát, hogy a Velence-Rzeczpospolita tárgyalások a dolgok logikája szerint zárultak, vagyis IV. Ulászló a török elleni háborúba való invi8