Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

E. A. Plehanov: A történelmi optimizmus megalapozása V. I. Ver-nadszkij világnézetében

- 82 ző területeinek fejlődéséről és annak általános törvényeiről szóló tanítás. Vernadszkij nagyon árnyaltan érezte át saját jelentőségét korunk elméleteket és elképzeléseket általánosító és szintetizáló tudománya szempontjából. Sokoldalú kutatói munkásságával felgyorsította a különböző tudományos ismeretek sorának, eredményeinek integrációját, mely a XX. század második felének természettudományában kiemelkedő helyet foglal el. Világosan látta, hogy a tudós világnézeti teljessége és a tudomány szükségszerű fejlődése elvezet ahhoz, tmgy a társadalmi ismeretek feltétlenül integrálódnak a természettudományos világképbe. Ugyanakkor éppen ezen az űton a természettudományos gondokodás előtt jelentős nehézségek keletkeznek, melyek éppen annak speciális korlátozottsága miatt kerülnek a felszínre. Korántsem az a probléma, hogy a természettudományok nern képesek a szociális valóságot mint a megismerés tárgyát vizsgálni. A matematika, a genetika és a fiziológia demonstrálják ezt a képességet. Ugyanakkor a természettudomány szemlélete, a szociális objektumok természettudományos vizsgálata nem teszi lehetővé belső sajátosságainak feltárását. Minél világosabbá válik a természettudományos gondolkodás elégtelensége a társadalmi-történelemi folyamatok vizsgálatában, a tudós számára annál nyilvánvalóbbá válik a természetről és a társadalomról alkotott elméleti rendszerek közötti szakadék. Valójában a probléma lényege nem a természeti és társadalmi területek minőségi különbözőségének egyszerű vizsgálata, amelyben az egyik ismeretet nyújt a másiknak, hanem a tradicionálistól eltérő nézőpont keresése, mely a természetkutatónak lehetőséget ad arra, hogy a társadalmi realitást, belső lényege megsértése nélkül kapcsolhassa bele a tudományos világképbe. Vernadszkijnak a bioszféráról és a nooszféráról alkotott gondolatai jelentős mértékben elhárították a jelzett nehézséget, és úgy értékelhetjük, hogy ez a Földről szóló tudományok új fejlődési szakaszának, a természettudományos fejlődés új lépcsőfokának a bizonyítéka. A bioszféra a konkrét tudományos megismerés számára nem tradicionális, "nem megszokott" tárgy, két nem triviális sajátossággal bír: először is strukturális szerkezetének alapja az alrendszerek egész sora, melyek a mozgó anyag nem egy, hanem különböző formáihoz tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a planetár.is folyamatok rendszerének tanulmányozásában a természettudományok szé-