Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)
Loboczky János: A befogadói élmény Lukács György esztétikájában.
- 56 gyerek is, az életből jön, többé-kevésbé megrakva benyomásokkal, élményekkel, gondolatokkal és tapasztalatokkal, amelyek az idő, a természet, az osztály stb. befolyásolására többé-kevésbé megszilárdultak benne, de persze bizonyos körülmények között az egyéni vagy társadalmi válság átmeneti állapotában is lehetnek." 1 6 A műalkotásnak tehát mintegy "be kell törnie" az ember lelkivilágába. 1 7 Ennek az a feltétele, hogy a mű végső soron az életben meglévőt hozzon létére, de ez ahhoz képest nagyobb intenzitást eredményezzen. így a hétköznapi élethez képest mégiscsak új minőség jön létre. Ez szorosan összefügg azzal, Iwgy annál sokrétűbb hatást vált ki a befogadóból, minél átfogóbb tartalmakat formál meg. A művésznek ehhez az "élet kritikájának" képességével kell rendelkeznie. Miért nem a "társadalom kritikája" kifejezést használja Lukács? — kérdezhetnénk. Ezt a művészet és a valóság viszonyának egy mélyértelmű megközelítésével világítja meg. Ugyan az élet konkrét megjelenési formáinak a társadalom adott viszonyaiban van az alapja, de a művészetben közvetlenül minden az "élet formájában" nyilvánul meg. Az "élet kritikája" természetesen az esztétikai tételezés "állásfoglalására" is utal a valóság tényeivel szemben. A művészi hatás az egyébként gondolatilag rendkívül nehezen feltárható társadalmi meghatározottságot az emóciókba "feloldva" közvetíti. Egy barokk székesegyház lenyűgöző pompája a hívekből vagy az egyszerű szemlélőből magától értetődő hatást vált ki, de a refeudalizáció társadalmi meghatározottságát csak többszörös áttételekkel lehet analizálni az említett művészetben. Az "élet krit.ikája"-mozzanat lukácsi elemzése az ember "magvassága" gondolathoz vezet vissza: "az egyén csak akkor lehet £>magvas^ , ha szubjektíve igaz kapcsolatokat tart fent a valósággal; ha ezek hazugok, akkor magának az embernek, személyiségének is a héjak puszta 18 összegévé kell lealacsonyodnia." A szubjektív mozzanat mellett természetesen a külvilággal kapcsolatos viszony objektív helyessége sem hagyható figyelmen kívül. Az itt felmerülő problémát sajátosan példázza Don Quijote alakja. Az anakronisztikussá vált eszmények következetes, becsületes képviselete azért kölcsönöz "magvasságot" jellemének, mert az adott viszonyok kritikája objektív igazságot is tartalmaz. Ugyanakkor a valósághoz fűződő viszonyának egyoldalúsága súlyos torzuláshoz vezet. Ez a mag börtönként zárja be főhősün19 ket egy "önmaga által fetisizált világba." Lukács ezzel kapcsolatban
