Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/05)

Kiss László: Lenin nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontja kiala-kulásának és fejlődésének néhány kérdése 1912 előtt

- 97 áldemokratákat russzifikátorsággal" (LÖM. 9. 209, 210. o.; BURMISZTROVA 1962, 307. o.), "követelték minden nemzetiség ama jogának a programba való beiktatását, hogy saját nyelvén tanulhasson, valamint saját nyelvén fordulhasson a különböző társadalmi és állami intézményekhez...". (LÖM. 8. 47-48. o.) Végülis, mint ismeretes, Lenin, Martov stb. ellenzése ellenére a kongresszus többsége elfogadta a 8. programpontot, amely — azzal a kitételével, hogy "az állami nyelvvel egyformán az anyanyelv bevezetését" kell követelni — elismerte az állami nyelv (az orosz) szükségességét, létjogosultságát. (BURMISZTROVA 1969, 76. o.) A "kulturális-nemzeti autonómia"-nak tehát (amelyet a II. kongresszuson a zsidó és a lengyel képviselők a program 9. pontjába próbáltak sikertelenül betoldani) néhány kevésbé fontos részelemét a kongresszusi többségnek sikerült a 8. pontba "becsempészni". IJgy véljük, hogy — a kongresszus által elfogadott pártprogram minden követelését magára nézve is kötelezőnek tartó — Lenin kulturális-nemzeti autonómia iránti "közömbösségében" ez is szerepet játszhatott. Az 1905 nyarán kibontakozó demokratikus forradalom körülményei között viszont, amikor létfontosságú kérdéssé vált az "egész nép" rokonszenvének és támogatásának a megnyerése, mozgósításuk az ideiglenes forradalmi kormány 6 pontban összefoglalt programjának a haladéktalan megvalósítására, Lenin álláspontja némileg megváltozott. A forradalom győzelmének érdekeiből, a szövetségi politika ehhez kapcsolódó gyakorlati, taktikai követelményeiből kiindulva ugyanis, az egyik "sarkalatos" jelszóként követelte a "teljes kulturális és politikai szabadságot az összes elnyomott és nem egyenjogú nemzetiség számára". (LÖM. 11. 160. o.;.) Azáltal tehát, hogy a "teljes szabadság"-ba a "politikai" szabadság (különválás) mellett a "kulturális" szabadságot is belefoglalta, látszólag elismerte, illetve nem kérdőjelezte meg nyiltan a kulturális "szabadság" (értsd: autonómia) követelésének a jogosságát, realitását. Ebben jelentős tényezőként játszhatott közre annak a tudata, hogy a cári önkényuralom, a politikai és nemzeti elnyomás ellen felkelt nem orosz népesség legforradalmibb, legharcosabb osztagait éppen azok az északnyugati-délnyugati "végek" alkották, amelyeknek a lakói közül még az ottani forradalmi szociáldemokraták is a "kulturális-nemzeti autonómia" talaján álltak.! (BURMISZTR0VA-GUSZAK0VA 1976, 61, 62, 68, 76. o.) Az is köztudott, hogy a demokratikus tömegek feletti hegemónia meg-