Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/03)
Varga Gyula: Igekötős szerkezeteink szórendi jellemzői
- 112 típusban a kel l fordul elő legtöbbször (közel 60 %), viszonylag gyakori az aka r is (20 % alatt), kb. ugyanennyit tesz ki a tu d és a lehe t együtt, a fennmaradó néhány %-on osztozik az összes többi (közte a fo g segédige). Morfológiai, főleg pedig szintaktikai tulajdonságaik alapján külön alcsoportba sorolandók a névszói ékszók (szabad, képe s stb.) 1. Utánuk, valamint némely segédigei értékű ékszó után az INF ragozódik. A határozói igenévbe (ADV) csupán a létige szuppletív alakjai (van, 2 volt, les z ) ékelődhetnek. Ez utóbbiak feladata az "igésítés": általában az idő (be volt zárv a ); esetleg a mód (pl. (ha) be lenne zárv a ; (de) be legyen zárva ! ), illetve a szám és a személy (be vagyunk zárva) kifejezése. Hasonló okok (időbeliség, modalitás kifejezése) az INF esetében is szerepet játszanak. A beékelődés lehet egyszerű (egyetlen szóalak, pl.: bele tud nyugodni , neki ne menj ! ), szerkesztett (elő lehetett volna adni ) és kombinált (több típusból összekapcsolva: tie sem tudtak lépni, rá kellett volna már azt is írni , stb.). Az ékszók kombinálódási lehetőségeit mutatja a következő táblázat: LD t—1 'aj cn QT c KELL fog SZABAD VAN volna MÉG AZT IS X + + + + ne (se) X KELL X + + + fog X + + SZABAD X (+) + + + VAN X + + volna X + + MÉG (+) AZT (+) X 1 SZABAD típusúak 9 VAN típusúak