Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: Az utasítás, közlés és beszélgetés dialektikus összefüggéseiről
sabb fokán az, ami a gyermek számára régebben még kevésbé hasonló megoldásnak tünt, az később hasonlónak minősül. Nagyon fontosnak tartjuk ennek a koncepciónak az oktatásban való érvényesítését. Úgyannyira, hogy a nevelő és a tanuló fejlődésének felmérésében és megítélésében ezt a szempontot az első közé helyezzük. A fejlődés során ugyanis a szinte minden problémát megoldó (közlő) nevelőből a problémamegoldásokat irányító, segítő (beszélgető) nevelő, majd egyre több felszólítást alkalmazó nevelő válik; a kisiskolás hallgató tanulóból pedig' szintén előbb mind többet beszélgető, majd kérdező és önállóan cselekvő, következtető és feladatmegoldó tanuló válik. A fejlődés folyamata természetesen itt is spirális, mert az új feladatok előtt egy kissé mindig visszatérünk, s már a kezdet kezdetén is van beszélgetés és utasítás is, de minőségileg más mind a három a későbbiekhez viszonyítva. 2. A másik módszeres eljárás, amellyel foglalkozunk, a közlés. Ennél is elsősorban azt vizsgáljuk, hogy milyen funkciót tölt be a másik kettő viszonylatában. Nem kívánunk kitérni a közléssel kapcsolatos közismert megállapításokra. A legfontosabbakat azonban meg kell emítenünk az újszerű könnyebb megvilágítása kedvéért. Közlésre főleg akkor kerül sor, ha valamilyen eseményes anyagot kell kifejteni, vagy valamilyen fogalom, tétel, szabály, stb. megvilágítását kell elérni, amelyekről a tanulók személyes tapasztalataik, konkrét elképzelésük, vagy odavonatkozó korábbi ismereteik nincsenek" [16]. A közlést mi kizárólag összefüggő tájékoztatásnak fogjuk fel, amelyet nem szakít meg sem utasítás, sem kérdés, hacsak nem figyelmet irányító problémafelvetés, amelyre azonban a választ a közlés folytatása adja meg. Nem soroljuk a közlés körébe azokat az egy-két mondatos magyarázatokat, amelyeket megszakít egy-egy ellenőrző, vagy vizsgáló kérdés. A tájékoztató közlés viszont betölthet előzetesen tájékoztató, vagy kiegészítő szerepet is. Az utóbbi a beszélgetésbe ékelődik, de attól leválasztható, és önmagában is értelmes egészként hat. Ezt a disztinkciót az indokolja, mert a gyakorlatban sokszor összekuszálódnak a beszélgetés és a közlés határai, máskor fölöslegesen váltják egymást, s — mint látni fogjuk, — ezek a körülmények lerontják mindkét eljárás sajátosan értékes pedagógiai hatásait. Kirekesztjük a szűkebb értelemben vett közlés fogalmából az előadást is, amely az ált. iskolában nem használt eljárás. A közlést tehát az összefüggő tájékoztatás értelmében használjuk Azért emeljük ki ezt, mert a történelmi események és a földrajzi tények közlése mellett nagy jelentőséget tulajdonítunk a feladatmegoldások előtti tájékoztató közlésnek is, amelyekről később részletesebben is megemlékezünk. Minden esetben kihangsúlyozzuk azonban, hogy a közlés egészet alkot önmagában is és egészében is hat. a) Nézzük először az előzetesen tájékoztató közlést. Sokszor tapasztaljuk, hogy a feladatmegjelölések után. a tanulók sikertelen próbálkozásai miatt a nevelő beiktatott tájékoztatással él. 31